Nyitókép: dzika_mrowka/Getty Images

Robbantásos merénylet történhetett Dél-Oroszországban

Infostart / MTI
2025. május 29. 09:31
Két férfi meghalt a dél-oroszországi Sztavropolban egy lakóház mellett történt utcai robbanásban csütörtökön, a helyi nyomozó szervek nem zárják ki a terrortámadás lehetőségét – közölte Telegram-csatornáján Vlagyimir Vlagyimirov, a régió kormányzója.

„A bűnüldöző szervek, különleges szolgálatok a helyszínen dolgoznak. A nyomozati cselekmények folyamatban vannak. Minden verziót figyelembe vesznek, beleértve ukrajnai nácik részvételével elkövetett terrortámadás megszervezését is” – mondta Vlagyimirov.

A Sztavropoli határterület vezetője azt is megjegyezte, hogy az incidens egyik halálos áldozata a különleges katonai művelet (az ukrajnai háború hivatalos orosz elnevezése) veteránja, a „Hősök ideje” regionális személyzeti program egyik résztvevője. Zaur Gurcijevet 2024 szeptemberében nevezték ki Sztavropol város közigazgatása vezetőjének első helyettesévé. A két áldozat egyike a robbanás helyszíne melletti ház lakója volt. Az épület nem rongálódott meg.

Korábban a városi közigazgatás sajtószolgálata arról tájékoztatta az újságírókat, hogy Zaur Gurcijev 2007 óta szolgált az Oroszországi Föderáció fegyveres erőiben. Bátorságáért számos érdemrenddel tüntették ki. A közigazgatás első helyettes vezetőjeként koordinálta a terrorizmus és a szélsőségek megelőzésével kapcsolatos kérdéseket, szervezte a város terrorizmusellenes bizottságának munkáját, és összehangolta a sztavropoli városi közigazgatás közbiztonsági bizottságának tevékenységét.