Nyitókép: Peter Dazeley/getty Images

Új megoldással csapnának oda a gyorshajtóknak, de megmaradna a jogosítványuk

Infostart
2025. február 23. 06:40
A visszaeső gyorshajtók autójába intelligens sebességszabályozót szereltetnének Washington államban. Az indoklás szerint nem életszerű, hogy valakitől elvegyék a jogosítványt, inkább korlátozni kell a gázpedálja használatát.

Washington állam törvényhozása most olyan törvényjavaslatot fontolgat, amely előírná, hogy sebességkorlátozó eszközöket szereljenek fel azoknak a sofőröknek a járműveibe, akik korábban már gyorshajtást követtek el – írja a kozlekedesbiztonsag.kti.hu. A törvény célja, hogy csökkentse a gyorshajtás miatti halálos balesetek számát.

A javaslat kétirányú megközelítést javasol. Először is, a kezdő sofőröknek intelligens sebességkorlátozó berendezést kellene beszerelni járműveikbe próbaidejük során. Másodszor azoknak, akiknek vezetői engedélyét versenyzés vagy túlzott sebesség túllépése miatt bevonták, újbóli próbaidejük alatt is fel kell szereltetni az intelligens sebességkorlátozó eszközt, amely GPS-technológiát használ a jármű sebességének figyelésére és a kiírt sebességkorlátozáshoz igazításra. A járművezetők havonta háromszor léphetnék túl a sebességhatárt, amivel némi rugalmasságot csempésznek a rendszerbe, hogy a sofőr reagálhasson az elkerülhetetlen helyzetekre.

Az indokolás szerint a vezetési jogosultság teljes korlátozása nem biztos, hogy megvalósítható vagy hatékony, és hogy a gyorshajtási magatartás kezelésére technológiai megoldást kínálni gyakorlatiasabb megközelítés.

Az intelligens sebességszabályozó, Intelligent Speed Assist (ISA) aktívan figyeli a sebességet, az aktuális korlátozásokat, és ha túllépést érzékel, akkor lassításra készteti a járművezetőt. A rendszert eredetileg úgy akarták bevezetni Európában, hogy aktívan gátolja is meg a sebességtúllépést, de végül ez nem valósult meg, így a rendszer csupán hang- és fényjelzéssel hívja fel a vezető figyelmét a sebességtúllépésre.