Nyitókép: Getty Images / picture alliance

Drónkutyával erősít a német vasút

Infostart
2025. január 22. 10:02
A robotokat a graffitizők ellen vetik be, akik évente nagyjából 412 millió forintnyi kárt okoznak a müncheni vasútnak.

Robotkutyával küzdenének a szakemberek a müncheni vasútvonalon a graffitizők ellen – számolt be róla az Interesting Engineering cikke nyomán a hvg.hu. A Deutsche Bahn (DB) és a müncheni S-Bahn a Boston Dynamics eszközét, Spotot alkalmazza erre a feladatra, amitől azt remélik, hogy visszaszorulhat a vandalizmus.

A robot a tervek szerint éjszakánként járőrözik majd a vonatok körül – a tesztidőszak négy hétig tart –, hogy felmérjék a robot hatékonyságát. A gépet a mesterséges intelligencia vezérli majd, amit 1200 felvételen képeztek ki a szakemberek. Ha gyanús mozgást azonosít, értesíti a DB biztonsági személyzetét, akik élő közvetítés segítségével mérik fel, hogy valóban szükség van-e a beavatkozásra.

Az S-Bahn azért is döntött a Spot alkalmazása mellett, mert évente nagyjából 13 ezer négyzetméternyi felületet rongálnak meg graffitivel a vandálok,

ez pedig komoly költséget jelent a vasúttársaság számára. A Heise Online szerint a graffitik eltávolítása 2023-ban csaknem egymillió euróba, vagyis mintegy 411,8 millió forintba került, ráadásul késéseket okozott a vasúti közlekedésben, mert az érintett vonatokat meg kellett tisztítani, mielőtt újra forgalomba állították őket.

Heiko Büttner, az S-Bahn vezetője szerint minél kevesebb a firkálás, annál jobb szolgáltatást élvezhet az utazóközönség.