A Portfolio az Ukrajinszka Pravdára hivatkozva mutatta be, hogyan alakult Ukrajna "normandiai partraszállását", amely 2023 és 2024 között zajlott 9 hónapon át, és a neve Krinkij-hadművelet volt a Dnyeper bal partján, Herszonban. Ezen a harctéren végül ukrán visszavonulás történt.
Az ukránok 2023 októberében szálltak partra Krinkij mellett, ellenőrzésük alá is vonták a területet, végül idén nyáron felfüggesztették a műveletet.
A hadműveletben főként ukrán tengerészgyalogosok vettek részt, négy dandárnyi.
A támadás első időszakában három hídfőt alakítottak ki a Dnyeper bal partján: Piscsanyivka, az Antonovszkij híd lábánál és Krinkij térségében. Ez körülbelül 1-2 hétig állt fenn, ezt követően már csak Krinkijre fókuszáltak.
A harctér dinamikája is elég egyöntetű volt: miután az ukrán egységek megvetették a lábukat a bal parton, Moszkva sem emberi, sem haditechnikai erőforrást nem kímélve igyekezett beleszorítani az egységeket a Dnyeperbe. Így az ukrán fél minden egyes támadás után azonnal védekezni kényszerült.
Ukrainians operating around the Antonovskyi Bridge. pic.twitter.com/0JDQcVtq0f
— Andrew Perpetua (@AndrewPerpetua) August 20, 2023
Elbeszélések szerint Nagy-Britannia mint tengeri hatalom szorgalmazta, hogy Ukrajna fektessen nagyobb figyelmet a déli területekre és a vízi műveletekre, ha már rendelkezik tengerészgyalogsággal. Ennek megfelelően a szigetország is besegített az új tengerészgyalogos egységek kiképzésénél, még 2023 februárjában. Végül 2023 elején küldöttség érkezett Ukrajnába, amely meggyőzte a vezérkart a tengerészgyalogság szükségességéről és a Dnyeper-menti előkészületekről.
Közben viszont tisztán látták az ukránok azt is, hogy vagy a Dnyeper, vagy a Krím felszabadítása akár 70-80 százalékos veszteséggel is járhat; már rögtön az elején nagyok is voltak az ukrán veszteségek.
A már 2023 nyarára tervezett, végül eltolt műveletről nagyon kevés tény látott napvilágot, mivel hadi tudósítókat nem engedtek oda. Az eltolás fő oka a kahovkai víztározó felrobbantása volt, mivel ekkor elárasztódott a Dnyeper folyó teljes torkolata.
A tengerészgyalogosoknak katonai mércével mérve hatalmas távolságot kellett leküzdeniük - 80 kilométernyi, oroszok által másfél éve megszállt területen kellett volna átjutniuk. Cserébe azt ígérte a hadvezetés: a frontvonal áttörése esetén az orosz védelem megtörik, nincs második védvonal, szabad út vezet a tengerpartig.
Hogy mi ment félre? A megnyilatkozások alapján úgy tűnik, túl nagy feladatot kaptak az egységek, a parancsnokság 3-4 napot adott a három tengerészgyalogos dandárnak arra, hogy elfoglaljanak egy széles, 30 kilométeres sávot a Dnyeper bal partján, nagyjából az Antonivszkij vasúti hídtól Krinkijig, és előrenyomuljanak az M-14-es útig. Utóbbi további 5-7 kilométeres mélységet jelentett a hídfőtől viszonyítva, mindezt mindenféle gépesített támogatás nélkül. A megtépázott dandárok úgy gondolták, egy ilyen merész és kockázatos terv "vagy hatalmas kudarc lesz, vagy hatalmas siker". Az első napokban ennek ellenére minden a tervek szerint haladt, főként a meglepetés ereje és a hátramaradt orosz egységek gyenge ellenállása miatt. Ezt követően kezdődtek a problémák: hiába alakított ki a 36. dandár hídfőt, élelem-, lőszer- és fedezék nélkül maradt. Ez az elfoglalt terület ugyanis nem volt más, mint három és fél kilométernyi töltés egy árterületen, jobbra-balra mocsárral övezve. A terület hamar az orosz tüzérség célkeresztjébe került, míg végül október végére ezt és egy másik hídfőállást is feladtak. Egy hídfőállás, Krinkij maradt. Az ide vezető út azonban kifejezetten problémás volt. A dandárok eleinte is mindössze 6-8 csónakkal rendelkeztek, ezek azonban az első hetekben nagyon gyorsan megsemmisültek. A harcok legvégén már a beszámolók szerint autógumikon menekültek vissza a Dnyeper jobb partjára, a sebesülteket hátrahagyva.
A veszteségek főként partraszállás közben érték a tengerészgyalogosokat.
A patthelyzet végül télen alakult ki. A szárazföldi offenzíva lassulásával friss orosz csapatok érkeztek a térségbe, belőtték a teljes ukrán területet.
A művelet tehát el sem ért Krímig. Fő eredmény az akkor ott lévő orosz állomány jelentős részének megsemmisítése és Moszkva átcsoportosításra való rákényszerítése volt.
Az ukrán veszteségek közül egy dandáré ismert, amelyet 700 főre saccolnak. A többié ismeretlen.