Amikor beesteledik, előbújnak rejtekhelyükről a "bucsai boszorkányok", vagyis azok az egyenruhás asszonyok, akik éjszakánként az Ukrajnát támadó orosz drónokat próbálják lelövöldözni – írja legújabb cikkében a BBC. A többnyire az ötvenes éveikben járó nők mind önként jelentkeztek katonai szolgálatra. A háború előtt tanárok, könyvelők vagy éppen műkörmösök voltak, de 2022 márciusában fenekestül felfordult az addigi életük.
Az orosz katonák ekkor értek a Kijevtől északra lévő kisvárosba, Bucsába, ahol aztán borzalmas dogokat műveltek. A kínzásokról, gyilkosságokról és a sorozatos nemi erőszakról csak hónapokkal később értesült a világ, miután az ukrán hadsereg kiszorította a városból a megszállókat. A túlélők azonban olyan lelki sérüléseket szenvedtek, ami valószínűleg egész hátralévő életükben sem fog már begyógyulni.
A legtöbb asszony az átélt borzalmak hatására döntött úgy, hogy önként jelentkezik katonai szolgálatra. "Az oroszok házról házra jártak és gyilkoltak, raboltak, nőket erőszakoltak meg – mesélte egyikük. – Egy nap aztán híre ment, hogy a megszállók már a gyerekeket is gyilkolják. Rettegtünk és borzalmasan kiszolgáltatottnak éreztük magunkat. Akkor fogadtam meg, ha ezt túlélem, soha többé nem hagyom, hogy ennyire védtelen legyek."
Társa, az 52 éves Anja is arról beszélt, mennyire sebezhetőnek és tehetetlennek érezte magát az orosz megszállás idején. "Nem tudtam volna sem magamat megvédeni, sem pedig másokon segíteni. Amikor végre felszabadultunk, rögtön jelentkeztem katonának, hogy megtanuljam a fegyverhasználatot és soha többet ne kelljen félnem senkitől."
Persze a nők besorozása kezdetben nem ment simán, mivel a katonai vezetőknek az volt a meggyőződésük, hogy a hölgyek nem alkalmasak katonai szolgálatra. De ahogy a háborúban egyre több férfi esett el, vagy sebesült meg, mind nagyobb szükség lett a nőkre is. A "bucsai boszorkányok" parancsnoka, Andrij Verlatyij is arról beszélt: eleinte ő sem gondolta volna, hogy a nők alkalmasak lennének katonának.
Egy kétszáz fős, férfiakból álló légvédelmi egységet vezetett, Kelet-Ukrajnában harcolt. "Pokrovszk környékén folyamatos a tűzijáték" – mondta a BBC-nek. Az alakulata szörnyű veszteségeket szenvedett, és az elesettek, a sebesültek helyére egy idő után már csak olyan érkeztek, akiket korábban alkalmatlannak találtak a frontszolgálatra. Hamarosan ők is a háború áldozatai lettek, így az egységet visszavonták a hátországba és önként jelentkező nőkkel töltötték fel. Az ezredes nagyon elégedett a hölgyekkel, akik szerinte rendkívüli elszántsággal és kitartással viselik a megpróbáltatásokat.
A hátország városait védő egységek fegyverzete nem éppen a legmodernebb, hiszen az új harceszközöket az első vonalban harcolók kapják. A "bucsai boszorkányoknak" is csak a régebbiekből jutott. Két, ősöreg Maxim géppuskát kaptak, amiket egy közös állványon, egy kisteherautó platójára szerelve használnak. A fegyvereket 1939-ben gyártották a Szovjetunióban, a lőszeres rakaszokon pedig még ott a vörös csillagos pecsét. Viszont a hölgyek példásan tartják karban a géppuskákat, így nincs is velük semmi gond. "Már három drónt is sikerült leszednünk" – büszkélkedett az egyik boszorkány. Bár a fegyverzet muzeális, de a felderítés és a kommunikáció már XXI. századi. A közeledő drónokról internetes kapcsolat útján tájékoztatják a csapatot, ők aztán
egy tablet segítségével, digitális térképen követik a támadó robotok útját.
Ha a körzetükbe érnek, azonnal akcióba lendülnek.
"51 éves vagyok és a súlyom 100 kiló, szóval futni már nem tudok – nyilatkozta Valentyina, aki civilben állatorvos. – Amikor jelentkeztem a seregbe, azt gondoltam, majd valami raktári munkára osztanak be, de ide küldtek. A felszerelés nehéz, de megbirkózunk vele. Az ukrán nők bármire képesek."
Valentyina töretlenül hisz Ukrajna győzelmében, még akkor is, ha a háború már csaknem ezer napja tart. "Megváltozott az életünk, és tudom, hogy már nem is lesz olyan, mint régen volt. Minden korábbi elképzelésünk, a jövőnkkel kapcsolatos terveink szertefoszlottak – tette hozzá. – De azért vagyok itt, hogy segítsek közelebb hozni a háború végét. Ahogy itt a lányok mondani szokták: nélkülünk soha nem érne véget."