Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Áll a bál Berlinben: ukrajnai békefelhívást tett közzé három német tartományi vezető

Infostart
2024. október 5. 09:55
Az ukrajnai orosz háborúval kapcsolatos közös békefelhívást tett közzé három német tartományi vezető. Kettő közülük a konzervatív CDU, míg a harmadik a szociáldemokrata SPD színeiben. A felhívás értesülések szerint pártjaikban megrökönyödést váltott ki, nem is elsősorban tartalma, hanem amiatt, hogy nem is tudtak erről.

A ZDF közszolgálati médium számolt be arról, hogy Szászország CDU-s miniszterelnöke, valamint Türingia várható kormányfője, továbbá Brandenburg szociáldemokrata vezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban megjelent közös nyilatkozatban szólított fel arra, hogy Németország vállaljon nagyobb szerepet az ukrajnai háború mielőbbi beszüntetése érdekében. Azokról a tartományokról van szó, amelyekben szeptember első, illetve harmadik vasárnapján helyi törvényhozási választásokat rendeztek. Szászországban a radikális jobboldali AfD-t csekély fölénnyel megelőzve a konzervatív Michael Kretschmer pártja, a CDU végzett az első helyen, Türingiában viszont a szélsőjobboldalinak tartott párt nyert, és a Mario Vogts vezette CDU a második lett. Brandenburgban pedig a szociáldemokrata Dietmar Woidke megőrizte immár hét éve tartó kormányfői posztját.

Mindhárom tartományban az AfD mellett rendkívül jól szerepelt az év elején alakult radikális baloldali párt, a névadó Sahra Wagenknecht vezette Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW). Mind Szászországban, mind Türingiában és Brandenburgban tartanak a kormányalakítási tárgyalások. Elemzők szerint az AfD "teljes kiközösítése" miatt a BSW nélkül aligha lehet kormányt alakítani a három közül egyikben sem. Ismert az is, hogy az új baloldali párt az Ukrajnában zajló háború mielőbbi beszüntetése, illetve ennek érdekében az Oroszországgal való tárgyalások fő szószólója.

A ZDF értesülése szerint a közös felhívást Berlinben enyhén szólva "kelletlenül" fogadták mind a CDU, mind az SPD vezetői, mindenekelőtt azért, mert nem is értesültek erről. A három tartományi politikus az Ukrajna elleni orosz háború beszüntetése érdekében nagyobb német szerepvállalást sürgetett. "Azt szeretnénk, ha Németország aktívabb diplomáciai szerepet vállalna , szorosan együttműködve európai partnereivel, illetve szomszédaival" - fogalmaztak az aláírók.

Az ukrajnai orosz háború témája mellett a közös cikkben közvetve fenntartásaikat fejezték ki az amerikai közepes hatótávolságú rakéták tervezett németországi állomásoztatásával kapcsolatban is. Annak a nézetnek adtak hangot, hogy erről a döntésről nem folyt megfelelő vita.

A ZDF szerint a "három úr" valójában azt tette, amit Sahra Wagenknecht követelt tőlük.

Mindezt pedig azért, mert miniszterelnök akar maradni, illetve az akar lenni – értékelte a közös felhívást a közszolgálati médium fővárosi stúdiójának helyettes vezetője. Sem a CDU, sem az SPD vezetői a levéllel, illetve a ZDF feltételezésével kapcsolatban egyelőre nem foglaltak állást.