Nyitókép: Forrás: Wikipédia

Elképesztő dolgot művelt Irán - videó

Infostart
2024. szeptember 22. 06:47
Több nyugati forrás is megerősítette, hogy az irániak nem szállítottak indító járműveket azokhoz a rakétákhoz, amiket legutóbb küldtek az oroszoknak.

A Reuters-nek név nélkül nyilatkozó három forrás - egy európai diplomata, egy hírszerző tiszt és egy amerikai katonatiszt – egybehangzóan azt mondta, nem érti Irán miért nem szállított indító járműveket a Fath-360 rövid hatótávolságú rakétákhoz. Enélkül ugyanis a fegyvereket nem lehet bevetni.

A brit hírügynökség érdeklődésére két szakértő azt közölte, hogy több oka is lehet, amiért Irán csak a rakétákat szállította le Oroszországnak. Az egyik az, hogy az oroszok talán saját hordozó-indító járműveikre akarják integrálni az iráni rakétákat. A másik pedig az: a kilövők visszatartásával Irán lehetővé akarja tenni a Nyugat számára, hogy új tárgyalások kezdődjenek az ukrajnai konfliktus rendezéséről.

A moszkvai védelmi minisztérium nem volt hajlandó nyilatkozni az üggyel kapcsolatban, Irán ENSZ képviselője pedig tagadta, hogy országa rakétákat, vagy drónokat szállítana Oroszországnak. Ezzel szemben az amerikai külügyminiszter már szeptember 10-én bejelentette, hogy Teherán Fath-360-as rakétákat küld Moszkvának. Antony Blinken valószínűnek tartotta, hogy ezekkel a rakétákkal az oroszok az ukrán közműveket és áramellátó rendszereket fogják támadni.

A Fath-360 30-120 kilométeres hatótávolságú fegyver, amely a röppálya végső szakaszában a hangsebesség négyszeresére gyorsulva csapódik a céljába. A 150 kilós robbanótöltettel felszerelt rakéta meglehetősen kis méretű ezért olyan teherautókra is telepíthető, amelyeket civil használatra gyártottak. Ezzel jól lehet álcázni a Fath-360-ast. A könnyű rejthetőség, a rendkívül rövid repülési idő és a nagy sebesség különösen nehézzé teszi az ilyen rakéták elleni küzdelmet - jegyzi meg a Reuters.