Nyitókép: Forrás: Facebook / Mircea Geoana

Államfő lehet a korábbi NATO-főtitkárhelyettes

Infostart / MTI
2024. szeptember 11. 14:33
Mircea Geoana független jelöltként indul Romániában.

A 66 éves román politikus a múlt héten jelentette be, hogy keddi hatállyal lemond a NATO főtitkárhelyettesi tisztségéről, amelyet 2019 óta töltött be. Szerdán közzétett videoüzenetében közölte: független jelöltként megpályázza a román államelnöki tisztséget. „Jelöltetem magam az államelnök-választáson, mert tudom, hogy valódi változásra van szükség” – írta Facebook-bejegyzésében Geoana.

Üzenetében úgy fogalmazott: nem ígér csodákat, de minden román elnöke szeretne lenni, a diaszpórában élőket is beleértve. „Minden román államelnöke leszek, nemzetiségtől vagy vallási felekezettől függetlenül” – mondta az államfőjelölt, hozzátéve, hogy az emberek, és nem a pártok államfője kíván lenni. Hangsúlyozta, hogy számára nincs különbség az egyes pártok szimpatizánsai között, és elnökként valamennyiüket képviselni szeretné.

Aláhúzta: Romániának olyan államelnökre van szüksége, aki meghallgatja, megérti az embereket, és szakértelemmel végzi feladatát.

Romániában az eddigi közvélemény-kutatások eredményei azt mutatták, hogy a korábbi NATO-főtitkárhelyettesnek, volt román külügyminiszternek van a legnagyobb esélye, hogy függetlenként megnyerje az idei elnökválasztást. A választói preferenciájukat kifejező válaszadók több mint 20 százaléka mondta azt, hogy reá adná a voksát.

Egy korábbi felmérés eredményei szerint a román választópolgárok többsége – csaknem 40 százaléka - azt szeretné, hogy az ország következő elnöke pártoktól független politikai vezető legyen.

Bár korábban felmerült, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) is támogatná a versenyben, Geoana nem akart visszatérni egykori pártjához.

Mircea Geoana 2009-ben - még a PSD elnökeként - nagyon közel került a tisztség elnyeréséhez, csak a második fordulóban maradt alul Traian Basescuval szemben.

Romániában november 24-én rendeznek elnökválasztást, s amennyiben az első fordulóban egyetlen jelölt sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének támogatását, december 8-án második fordulót tartanak a két legjobb eredményt elérő elnökjelölt részvételével.