Rakétavadászat a Vörös-tengeren

Infostart
2024. szeptember 10. 11:52
Izraeli közlés szerint az ország haditengerészete egyre nagyobb szerepet játszik a drónok és rakéták elleni harcban.

A zsidó állam hadserege (IDF) nemrég hozta nyilvánosságra, hogy Izrael légvédelmében egyre fontosabb szerepet játszanak a hadihajók - írja az Army Recognition. A Sa'ar rakétás korvettek jelentik a védelem első vonalát, mivel ezek a hadihajók már messze az ország határaitól képesek felderíteni és elhárító rakétáikkal lelőni a támadó drónokat, rakétákat. A Hamász elleni háborúba ugyanis bekapcsolódtak a szintén iráni támogatást élvező jemeni húszik is, akik már számos drónt és rakétát indítottak Izrael felé.

Ezek egy részét azonban a Vörös-tengeren cirkáló hadihajók még az előtt le tudták lőni, hogy elérhették volna az ország légterét. Ugyanakkor a Hamász több kommandóstámadást is indított a tenger irányából, amelyeket az izraeli hadiflotta egységei ugyancsak sikerrel vertek vissza.

A rakéták és drónok elleni küzdelemben a legeredményesebbek az izraeli Sa'ar 6 osztályú korvettek.

A hálózat alapú hadviselésnek megfelelően a hajók felderítési adatit megkapják a szárazföldi telepítésű Vaskupola rendszer egységei is, így a korvettek számára elérhetetlen támadó eszközök ellen ezek tudnak eredményesen harcolni.

Az izraeli hadiflotta Sa'ar 6 osztályú rakétás korvettje. Forrás: Wikipédia

A Sa'ar korvettekkel Izrael védelme rendkívül korszerű és mozgékony egységekkel egészülhetett ki - írja a portál.