Nyitókép: Unsplash

Hónapokra elbúcsúzik Németország egyik legforgalmasabb vasútvonala

Infostart
2024. július 17. 12:42
A Frankfurt és Mannheim közötti 70 kilométeres szakasz öt hónapig lesz használaton kívül, fejlesztések miatt.

A Frankfurt és Mannheim közötti szakasz lezárására azért van szükség, mert az ország erőfeszítéseket tesz a hírhedten zavarokra hajlamos hálózat rendbetételére - írja az AP News híradása nyomán az Economx.

A német állami vasúttársaság, a Deutsche Bahn december 14-ig zárja le az útvonalat, ez idő alatt pedig a sínek, az állomások és az egyéb infrastruktúra teljes felújítását tervezi. Az érintett szakaszon naponta több mint 300 vonat közlekedik, és része a Hamburgot és Kölnt Stuttgarttal és a svájci Bázellel összekötő észak-déli főútvonalnak.

A térségben megszaporodtak a késések, amik a hálózat más részein is kifejtik a hatásukat.

A lezárás ideje alatt az útvonalon közlekedő összes regionális vonatot buszok helyettesítik, a távolsági járatokat pedig lassabb útvonalakon átirányítják majd. Az 1,3 milliárd eurós felújítás egy szélesebb körű program első lépése, amelynek célja 2030-ig 40 vasúti szakasz korszerűsítése, és a gyakran nem meggyőző hálózat megbízhatóságának javítása - írja a lap.

A vasárnap véget ért németországi labdarúgó Európa-bajnokságra érkezett szurkolók is csalódottságukat fejezték ki a Deutsche Banh-nál tapasztalható késések miatt. Pénteken a közlekedési vállalat közölte, hogy a nagyszabású rendezvény alatt a pontosság változó volt, és hozzátette: a vasúti rendszerből kihozták a maximumot, azonban a lehetőségeket korlátozza az elavult és túlterhelt infrastruktúra.

"Leromlott vasúti infrastruktúrát vettem át, amelybe elődeim évtizedeken át nem fektettek be eleget"

- mondta a vasút kapcsán Volker Wissing német közlekedési miniszter.

A tárcavezető állítása szerint, ha a felújítási programot még a futballtorna előtt megkezdik, az csak még több fennakadást okozott volna. Hétfőn a Deutschlandfunk rádiónak már úgy fogalmazott, hatalmas, történelmi összegeket fognak befektetni a vasútba - írják.