Nyitókép: MTI/EPA/Abir Szultan

Sok halottja van az újabb izraeli légicsapásnak a Gázai övezetben

Infostart
2024. július 13. 13:41
A Hamász katonai parncsnokát akarták kilőni, de sok civil halt meg.

Legalább 35 palesztin vesztette életét szombaton az izraeli hadsereg támadásában a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Junisz mellett - közölte a Hamász palesztin iszlamista szervezet al-Hadat tévécsatornája.

A támadás a Hán-Junisztól nyugatra fekvő al-Mavaszi körzetére irányult, ahol sátrakat vertek fel ideiglenesen kitelepítettek számára.

A gázai egészségügyi minisztérium szerint legkevesebb 71 palesztin veszítette életét, és 289-en sebesültek meg az izraeli csapásban. Valamennyien civilek.

Izraeli biztonsági források közlése szerint

a célpont Mohammed Deif, a Hamász katonai szárnyának főparancsnoka volt,

akinek sorsáról egyelőre semmit sem tudni. Az izraeli hadsereg az AFP kérdésére annyit közölt, hogy vizsgálják az esetet.

Abu Zuhri, a Hamász egyik magas rangú illetékese a Reutersnek nyilatkozva azt mondta, hogy az esemény "az amerikai támogatással és a világ hallgatása mellett zajló népirtó háború eszkalációját jelenti", és azt bizonyítja, hogy Izrael nem érdekelt egy tűzszüneti megállapodásban.