Nyitókép: Fabrizio Villa/Getty Images

Nagy a gáz, elfogyott a víz Olaszország egyik látványosságánál

Infostart
2024. július 11. 07:18
Agrigento jövőre az olasz kultúra fővárosa lesz, de most kénytelen elküldeni a tömegesen érkező turistákat.

A szicíliai hegyi város, Agrigento az idei évben nem fogadja a látogatókat, mivel a szélsőséges időjárás és a régi, rosszul működő vízellátó rendszer miatt a város szinte teljesen kiszikkadt. A város, amelyet 2025-re az olasz kultúra fővárosává neveztek ki, nem tudja garantálni a folyóvizet a turisták számára, így kénytelen alternatív, külső forrásokat igénybe venni a probléma megoldására – írja a hirado.hu.

A vízhiány miatt a turisták sorra mondják vissza a foglalásaikat az UNESCO világörökség részét képező Agrigentóban, amely az ókor óta fennmaradt görög templomairól ismert. Ennek komoly gazdasági következményei lesznek, mert turizmusból szármatik főként bevételük az ott élőknek.

A helyiek elmondták, hogy sokszor több mint fél órába telik, mire egy vödör megtelik vízzel, a szállodatulajdonosoknak pedig külföldről kell vizet vásárolniuk a vendégeik számára, mivel az ország nem tudja megfelelő ütemben ellátni a régiót.

Szicília először februárban vezetett be vízkorlátozást, amikor hivatalosan is szükségállapotot hirdettek.

A turizmus idei visszaesése egy évvel azután történt, hogy súlyos erdőtüzek pusztítottak a szigeten, amelynek sok lakója a mezőgazdaságra és a földművelésre támaszkodik, de ezek az ágazatok is hanyatlanak az aszály miatt. Renato Schifani, Szicília regionális elnöke azt állította, hogy a sziget termésvesztesége, a kiürült víztározók, és az elpusztuló állatállomány már meghaladta az egymilliárd dollárt – és ebbe még a turizmus kiesését nem számították bele.