Nyitókép: MTI/EPA/Friedemann Vogel

Zokon vette a német védelmi miniszter a költségvetési kurtítást

Infostart
2024. július 9. 16:05
Csak két napig tartott a német koalíciós béke, Boris Pistorius Alaszkából üzent.

Nagy vívmányként könyvelte el a német kormánykoalíció, hogy hosszú viták után előzetes megállapodásra jutott a 2025-re szóló költségvetés tervezetéről. A harmónia olyannyira szembetűnő volt, hogy erről Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár, a zöldpárti alkancellár és gazdasági miniszter, Robert Habeck és a szigorú megtakarításokhoz ragaszkodó Christian Lindner szabad demokrata pénzügyminiszter személyesen tájékoztatta a sajtót. Azt azonban már akkor sejteni lehetett, hogy sugárzó harmónia ellenére még nem került végleges pecsét a költségvetésre. A tervezetet még a parlamentnek is meg kell vitatnia, és a törvényhozási jóváhagyás csak késő őszre várható. Noha a kancellár, a gazdasági, valamint a pénzügyminiszter a megtakarítások jegyében kölcsönös engedményeket tett, a módosítások nem zárhatók ki.

Alig negyvennyolc órával az előzetes megállapodás után máris jelentkezett az első tiltakozó, ráadásul nem is akárki.

Az Alaska Defender hadgyakorlatot Alaszkán meglátogató, a washingtoni NATO-csúcsra tartó Boris Pistorius védelmi miniszter a tudósítások szerint meglehetősen élesen bírálta, hogy a tárcája, illetve a Bundeswehr számára kért összeget nem kapta meg. Szerinte Scholz, Habeck és Lindner csak a védelmi költségvetés "minimális" emelésében állapodott meg, hogy a 2024-ben kapott 52 milliárd eurós költségvetési juttatást 1,2 milliárdos euróval növelik. Pistorius szerint ez édeskevés ahhoz a 6 milliárd euróhoz képest, amit eredetileg kért.

"Lényegesen kevesebbet kaptam annál az összegnél, amelyet igényeltem" – sérelmezte a szociáldemokrata miniszter, aki egyébként hosszabb ideje az ország legnépszerűbb politikusa. Mindezt – mint fogalmazott – rendkívül bosszantónak tartja, mert bizonyos dolgokat nem tud olyan sebességgel kezdeményezni, amilyen gyorsaságra a változó idők és a biztonsági "vészhelyzet" miatt ténylegesen szükség lenne.

"Meglátjuk, mi történik az elkövetkező hetekben és hónapokban"

– fogalmazott Boris Pistorius, aki rögtön támogatást is kapott a német hadsereg érdekképviseleti szövetségétől, a Bundeswehrverbandtól. A szervezet elnöke, André Wüstner a német hírügynökségnek adott nyilatkozatában a miniszterhez hasonlóan azt hangsúlyozta, hogy az 1,2 milliárd eurós emelés nem felel meg Németország jelenlegi fenyegetettségi helyzetének, mint ahogy a nemzetközi felelősségnek sem. André Wüstner szerint a kormány arra szánja a jövő évi költségvetést, hogy "átvészelje" a 2025 őszéig tartó törvényhozási időszakot, "a Bundeswehr viszont biztonságunk alapvető eleme, ezért valamennyien megfizetjük az árát annak, ha ez az elem meggyengül" – tette hozzá.

A szigorú megtakarítást hosszabb távon előíró tavalyi alkotmánybírósági döntés nyomán a 2025-ös költségvetésben legalább 17 milliárd eurót kell megspórolni, továbbá be kell tartani a 2009-ben alkotmányban rögzített adósságféket. Ez előírja hogy új hitelfelvételekre csakis a bruttó hazai termék 0,35 százalékáig kerülhet sor. A jövő évi költségvetési előirányzat 481 milliárd euró.