Nyitókép: Pexels.com

Súlyos kockázatot jelent az autó klímaberendezése

Infostart
2024. június 23. 12:33
Minden harmadik autó belső tere szennyezett a légkondicionálás miatt – figyelmeztetnek német szervezetek. Karbantartás nélkül az egészségre káros kockázatok fenyegetnek.

Változnak az idők, változnak a szokások, és változnak az autók is. Évtizedekkel ezelőtt még elég volt az ablakot letekerni, és máris beáramlott a friss levegő, a szél felfrissítette a belső teret, és még az utasok arcát is lehűtötte. Az 1960-as évektől azonban a nagyobb kényelemre vágyók és természetesen a több pénzzel rendelkezők már klímaberendezéssel felszerelt autókat is rendelhettek. Mára ezek a berendezések sok jármű alapfelszereltségéhez tartoznak.

A "hideg fej" gátolja a vezetés közbeni esetleges hibákat – vélekedtek a szakértők, utalva ara, hogy magasabb a balesetek kockázata, ha az autóban magasabb a hőmérséklet is. Ugyanakkor a Német Mérnökök Szövetsége és a Német Gépjárműipari Szövetség szerint a utasok egészsége is kárt szenvedhet a klímaberendezések miatt.

"Vizsgálataink szerint minden harmadik jármű erősen, sőt nagyon erősen szennyezett, különösen mikroorganizmusokkal" – hangsúlyozta a gépjárműipari szövetség illetékes bizottságának elnöke. Andreas Winkens szerint a beépített utastérszűrőknek valójában a "nem kívánatos utasokat" kellene távol tartaniuk, a szűrők azonban gyakran régiek, tele vannak, vagy pedig nincsenek megfelelően felszerelve. Ennek következtében a pollen, a penész vagy a finom por- és koromrészecskék továbbra is bejutnak a jármű belsejébe.

Ezért arra van szükség, hogy a szűrőket rendszeresen cseréljék. Ugyanakkor ügyelni kell arra is, hogy a cserére az előírásoknak megfelelően kerüljön sor.

A Német Pulmonológusok Szövetsége arra figyelmeztetett, hogy a rosszul karbantartott légkondicionáló-rendszerek még a tüdőbetegség kockázatát is magukban hordozhatják, mégpedig orvosi "szakzsargonnal" az exogén allergiás alveolitis (EAA) formájában. Ez a betegség a tüdőszövet allergiával összefüggő gyulladását váltja ki. A betegséget több tényező okozhatja, beleértve szerves részecskék, például gombák vagy baktériumok belélegzését a szennyezett légkondicionálóból.

A német média által idézett szövetségi elnök szerint arra ugyanakkor nincs egyértelmű bizonyíték, hogy a gépkocsik légkondicionáló berendezései ilyen megbetegedést okozhatnak, de egészségügyi szempontból így is indokolt a szellőztető berendezések filterének rendszeres cseréje.A javaslat szerint a szűrőket lehetőleg félévente kell cserélni, mégpedig a pollenszezon elején és végén.

Értesülések szerint az illetékes szervezetek most új szabványt dolgoznak ki a gépkocsik légkondicionáló berendezéseinek megfelelő karbantartására.