Nyitókép: CHUNYIP WONG/Getty Images

A gázkereskedelmet is érinti az újabb, Oroszország elleni szankciócsomag

Infostart
2024. június 20. 21:08
Az Európai Unióhoz akkreditált nagykövetek elfogadták az Oroszországgal szembeni 14. szankciós csomagot. A magyar kormány nem tiltakozott.

Ahogy a korábbiaknak, ennek a csomagnak is az a célja, hogy csökkentse Oroszország bevételeit, amelyből a háborút tudja finanszírozni. A hírt a belga soros elnökség jelentette be az X-en. Mint a hvg.hu összefoglalta, az intézkedések legfontosabb eleme, hogy szankciókat vezet be az Oroszországból származó cseppfolyósított földgázra (LNG), amelyből több tagállam is komoly mennyiséget vásárolt azóta, hogy az oroszok megtámadták Ukrajnát. A mostani tiltás nem teljes körű, ugyanis csak azokra a szállítmányokra vonatkozik, amelyeket európai vállalatok tovább akarnak értékesíteni harmadik országoknak.

Az Energiával és Tiszta Levegővel Foglalkozó Kutatóközpont (CREA) jelentése szerint az EU-s országok tavaly 8,3 milliárd eurót fizettek 20 milliárd köbméter orosz LNG-ért, ami a teljes gázfogyasztás 5 százaléka. De ebből körülbelül 1,6 milliárd köbmétert használtak az EU-ban, vagyis a maradék részt érintik a szankciók. Egy másik adat: tavaly a G7-országok tengeri szállítmányozása bonyolította Oroszország LNG-exportjának 93 százalékát, a szállítás értéke 15,5 milliárd euró volt.

Ez Oroszországnak is érzékeny veszteség, mert három, még nem működő oroszországi LNG-beruházás jövőbeni termelését is érinti, az innen származó LNG-nek ezzel a döntéssel elveszett a piaca.