Nyitókép: Unsplash

Ténylegesen szentté avathatják az "internet védőszentjét"

Infostart
2024. május 24. 10:25
Carlo Acutis lehet egyben az első Y generációs szent is. Az olasz tinédzser rövid életében számítástechnikai tudásával segítette a katolikus egyházat, halála után pedig csodákat tulajdonítanak neki.

Ferenc pápa úgynevezett „második csodát” tulajdonított annak az olasz tinédzsernek, aki az ezredforduló elején a számítógépes ismereteit a katolikus hit terjesztésére használta, ezért az internet védőszentjeként emlegették - írja a Reuters nyomán a Telex.

Carlo Acutis 1991. május 3-án született Londonban, jómódú olasz szülők első gyerekeként. A család nem sokkal Carlo születése után Milánóba költözött. Bár a szülők katolikusok voltak, a vallás nem játszott különösebben meghatározó szerepet az életükben, a fiukat viszont kiskorától kezdve mély vallásos hit vezette.

A fiú rajongott a számítástechnikáért, már gyerekkorában megtanult programozni, és ezt vallási érdeklődésével is összekötötte: elkészítette például az egyik milánói plébánia weboldalát, majd létrehozott egy honlapot, ahol a világ minden eucharisztikus csodáját, valamint a katolikus egyház által jóváhagyott Mária-jelenések listáját dokumentálta.

2016-ban leukémiát diagnosztizáltak Carlonál, és még abban az évben, 15 évesen meg is halt. Kultusza halála után gyorsan terjedt, és így váltak ismertté az ő közbenjárásának tulajdonított csodák is:

egy rákkal küzdő nőnek, aki részt vett a temetésén, néhány nappal később eltűnt a daganata, egy másik részt vevő meddő nőnek kilenc hónappal a temetés után megszületett a gyermeke.

A katolikus egyház hivatalosan 2020-ban ismerte el a csodákat, így ezután boldoggá avatták Carlo Acutist Assisi városában. Viszont ahhoz, hogy a fiút szetté lehessen avatni, egy harmadik csodára is szükség lenne, ám volt már rá példa, hogy egy pápa eltekintett ettől.

A római katolikus egyház tanítása szerint csak Isten tesz csodákat, de a szentek, akikről úgy tartják, hogy Istennel vannak a mennyben, közbenjárnak a hozzájuk imádkozó emberekért. A csoda általában egy ember orvosilag megmagyarázhatatlan gyógyulását jelenti - teszi hozzá a lap.