Nyitókép: HAYOUNG JEON

Meglepő reakciók a nagy német "visszafogási" tervre

Infostart
2024. április 3. 11:06
Akárcsak az Európai Unió legtöbb tagállamában, Németországban is napirenden van a sebességkorlátozás az autópályákon, az autóutakon és a városi forgalomban. Tekintélyes klímavédelmi szervezetek, de több város, illetve település illetékes hatóságai a korlátozással kapcsolatban mindenekelőtt klímavédelmi és közlekedésbiztonsági okokra hivatkoznak. Az egyik utolsó indítványt a közlekedési miniszter épp most vetette el.

A szóban forgó ajánlást a szövetségi környezetvédelmi ügynökség hozta nyilvánosságra a klímavédelemre vonatkozó legutóbbi tanulmányában. A szervezet az autópályákon óránként 120 kilométeres, az autóutaikon 80 kilométeres, a városokban pedig 30 kilométeres óránkénti sebességet javasolt.

A hivatal azzal érvelt, hogy egyedül az autópályákra vonatkozó 120 kilométer/órás korlátozás mintegy 6,7 millió tonnának megfelelő mennyiségű szén-dioxid-kibocsátás-csökkenést eredményezne.

Sajátos választ adott Volker Wissing közlekedési miniszter az indítványra a Funke médiacsoportnak adott interjújában. A szabad demokrata politikus a t-online hírportál ismertetése szerint elsősorban azzal érvelt, hogy szerinte az emberek nem ez akarják. Ha az autópályákon 120, az autó-, illetve országutakon 80, a városokban pedig 30 kilométeres sebességkorlátozás lenne, az emberek ezt nem fogadnák el - vélekedett.

"A sebességkorlátossal kapcsolatban nagyon sok szám lebeg, a fontos azonban az, hogy csakis az általánosan elfogadott intézkedések lehetnek sikeresek" - hangoztatta a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) politikusa.

Ha például az az autópályákon a sebességkorlátozás miatt az autóvezetőknek megérné, hogy a falvakon keresztül vezető alternatív utat válasszanak, akkor az ott lakókat zaj terheli. Azért építettük ki a megfelelő infrastruktúrát, hogy az emberek mentesüljenek a forgalom ilyen jellegű terheitől - tette hozzá.

"Nem győz meg az ügynökség javaslata" - hangoztatta a közlekedési miniszter, aki szerint más utakat kell választani a közlekedés klímabaráttá tétele érdekében. Erre vonatkozóan azonban alternatív javaslattal nem állt elő.

A szövetségi környezetvédelmi ügynökség szakértői a közelmúltban ismételten utaltak arra, hogy a német kormány nem halad a szükséges ütemben a tagállamok számára 2030-ig előírt klímavédelmi célok megvalósítása felé.

Németország "házi feladata" ebben a tekintetben az lenne, hogy 2030-ig 65 százalékkal csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest.

Ebben a tekintetben - mint a portál utalt rá - a közlekedési, valamint az építőipari ágazat a főbűnös.

Németország azon kevés ország közé tartozik, ahol a gyorsforgalmi utakon nincs általános sebességkorlátozás, csak egyes szakaszokra vonatkozóan ajánlott sebességet határoznak meg. Autópályákon és kétszer kétsávos autóúton ez 130 kilométer/óra.

Kétszer egysávos autóúton viszont óránként legfeljebb 100 kilométer sebességgel lehet haladni, lakott területen kívül 90, lakott területen belül pedig 50 kilométeres az előírt óránkénti maximális sebesség.

Az egyik legfrissebb, a Civey közvélemény-kutató intézet megbízásából a t-online portál által készített felmérés szerint a megkérdezettek kétharmada, azaz 67 százaléka ugyanakkor támogatja az általános sebességkorlátozás bevezetését, míg a válaszadók 32 százaléka volt azon a véleményen, hogy nincs szükség korlátozásra.