Nyitókép: Yuki Iwamura/Bloomberg/Getty Images

Jó időre börtönbe küldték a gigantikus kriptobukás felelősét

Infostart
2024. március 28. 20:41
Sam Bankman-Fried az FTX kriptotőzsde társalapítója volt,

A 2019-ben alapított FTX hamar a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje lett, több tízmilliárd dollárt tároltak rajta. Ám a cég a rábízott vagyont nem dollárban, hanem egy olyan, értékesnek nevezett tokenben tárolta, amelyet másik cége, az Alameda bocsátott ki.

2022-ben azonban az FTX összeomlott, amikor az egyik legnagyobb befektető, a Binance bejelentette, hogy eladja az összes FTX-es kriptóját. Ez lavinát indított el, és két nap alatt hétmilliárd dollár kriptovalutát menekítettek ki az FTX-ből, amitől az fizetésképtelenséget jelentett és csődeljárást kezdeményezett maga ellen.

Sam Bankman-Friedet hétrendbeli összeesküvéssel és csalással vádolták. A bírósági tárgyalás során az ügyészek bizonyították, hogy tudott a vállalkozásánál, valamint az ahhoz kapcsolódó befektetőcégnél - az Alameda Researchnél - zajló törvényellenes cselekményekről, és hogy Bankman-Fried a befektetők pénzét sajátjaként kezelte, cégét pedig egyfajta "malacperselyként" használta.

A Verge alapján a Telex megírta, hogy Bankman-Friedet

300 hónap, azaz 25 év börtönbüntetésre ítélték.

A bíró által kiszabott büntetés rövidebb az ügyészek által kért 40-50 évnél, és jóval kevesebb, mint a maximálisan kiszabható 110 év. Bankman-Fried ügyvédei 6,5 évet tartottak volna megfelelőnek.

Lewis Kaplan bíró megállapította, hogy az FTX ügyfelei 8 milliárd dollárt veszítettek. A bíró szerint Bankman-Fried megpróbálta manipulálni a tanúkat, esküt szegett, és hamisan tanúskodott arról, hogy pontosan mikor is szerzett tudomást a 8 milliárd dolláros veszteségről.

A tárgyaláson a volt "kriptocsászár" a beszámoló szerint a saját ügyvédjének a kérdéseire sem válaszolt rendesen, arról beszélt, amiről ő akart. Egyebek közt kijelentette, hogy bár alkalmazottai beszéltek neki egy 8 milliárd dolláros lyukról a könyvelésben, nem kérdezte meg, hová tűnt a pénz.