Nyitókép: waewkid/Getty Images

Döbbenetes dolgokat mondott az egyik elfogott terrorista - videó

Infostart
2024. március 23. 12:10
Az interneten jelent meg az egyik terrorista kihallgatásáról készült videó, amin elárulta miért gyilkolták halomra az embereket a moszkvai koncert központban.

Az X-en publikáló Visegrád tette közzé azt a videót, amin az egyik terrorista kihallgatásának részlete látható. A tádzsik állampolgárságú férfit a nyugat-oroszországi Brjanszk régió egyik településének közelében fogták el. Társával együtt állítólag azzal az autóval próbált elmenekülni, amivel a merénylet helyszínére érkeztek péntek este. A támadók majdnem 400 kilométerre jutottak az orosz fővárostól, amikor az autójukat feltartóztatták a biztonsági erők.

Úgy tudni tűzharc alakult, ki, amely után az orosz belbiztonságiak két feltételezett terroristát elfogtak, társaik pedig a közeli erdőben próbáltak elbújni. Moszkvában azonban közölték, hogy rövid hajtóvadászat után valamennyi gyanúsítottat kézre kerítették. Egyiküket a helyszínen ki is hallgatták.

Ő azt mondta, hogy Törökországból érkezett Oroszországba, és 500 000 rubelt (kb. 5400 dollárt) kapott a bűncselekményért. A videón hallani, ahogy a kihallgató megkérdezi: "Miért lőtted le az embereket?" Mire a férfi azt válaszolja:

"Pénzért, félmillió rubelért."

Majd azzal folytatja: "Azt mondták, hogy menjek és öljem meg az embereket, nem számít, milyenek."

A gyanúsított azt is elmondta, hogy egy iszlamista hitszónok segítője kereste meg, akit a Telegramon követ.