Nyitókép: Forrás: X / U.S. Central Command

Már halálos áldozatai is vannak a vörös-tengeri háborúnak

Infostart / MTI
2024. március 7. 08:07
Hárman meghaltak és legkevesebb négyen megsebesültek, amikor a jemeni húszik rakétával eltaláltak egy libériai teherhajót az Ádeni-öbölben - jelentette be az amerikai hadsereg e térségért is felelős parancsnoksága (Centcom) szerdán.

A hivatalos közlés szerint a támadás jelentős kárt tett a hajóban is.

Korábbi hivatalos beszámolók szerint a libériai tulajdonban lévő, barbadosi zászló alatt, de görög üzemeltetésben közlekedő hajót szerdán a jemeni fővárostól, Ádentől mintegy 105 kilométerre délnyugatra, a Vörös-tenger torkolatától nem messze találta el a rakéta, amely azután tüzet okozott. A Centcom közlése szerint a 23 fős legénység tagjai közül hárman nem élték túl a támadást.

Az Irán által támogatott, jemeni kormányellenes húszi erők ez elmúlt hónapokban számos támadást követtek el a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók ellen azzal az indoklással, hogy segíteni kívánnak a palesztinoknak a Gázai övezeti fegyveres konfliktusban. A hajók egy jelentős része emiatt azóta inkább kerülő úton közlekedik.

A nemzetközi közösség hajói válaszlépésként amerikai vezetéssel járőröznek az Ádeni-öböl északi részén, és már több ízben légicsapásokat mértek a húszik jemeni hadállásaira. Brit és amerikai közlések szerint a nemzetközi erők a szerdai támadást követően is megtorló műveletet indítottak a jemeni síita fegyveresek ellen.