Nyitókép: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

Amerikai bázisokra leshetett be Észak-Korea új műholdja

Infostart / MTI
2023. november 25. 12:17
Legalábbis az állami propaganda ezt állítja.

Egy Észak-Koreából november 21-én felbocsátott műhold állítólag felvételeket készített egyebek között egy dél-koreai kikötőben horgonyzó amerikai repülőgép-hordozóról és hawaii amerikai katonai létesítményekről.

A KCNA észak-koreai hírügynökség beszámolója szerint Kim Dzsong Un szombaton látogatott az észak-koreai űrközpontba, ahol fényképeket mutattak neki friss, november 25-én "ellenséges területek felett készült fontos célpontokról." Ezek a fotók részben dél-koreai területek fölött készültek, látható rajtuk például az amerikai haditengerészet nukleáris meghajtású repülőgép-hordozója, a USS Carl Vinson is, amely Busan katonai kikötőjében horgonyoz november 21-ike óta.

A hírügynökség szerint a műhold a Hawaii-szigetek felett is átrepült, ahol a Pearl Harbor-i haditengerészeti bázist és a Hickam légitámaszpontot fényképezte.

Észak-Korea november 21-én állította pályára a műholdat. Ezt megelőzően Phenjan augusztusban és májusban sikertelenül próbálkozott műholdfellövéssel.