Nyitókép: Forrás: X / Dave

A túszok hozzátartozó azt kérték: a politikusok ne beszéljenek a terroristák kivégzéséről

Infostart
2023. november 20. 19:12
A Hamász által elrabolt izraeliek hozzátartozó szerint veszélyezteti a foglyok életét, ha a túszejtőket halálbüntetéssel fenyegetik.

A túszok hozzátartozói újságírók előtt azt kérték, hogy a politikusok tartózkodjanak a terroristák fenyegetésétől - tudósított Jeruzsálemből a Reuters. Itamar Ben-Gvir szélsőjobboldali nemzetbiztonsági miniszter a halálbüntetés bevezetését szorgalmazta, amelynek lehetősége szerinte ott van az izraeli törvénykönyvekben.

Az izraeli biztonsági erőknek sikerült letartóztatnia az október 7-i támadás sorozat jó néhány palesztin elkövetőjét. A jeruzsálemi igazságügyi minisztérium azt közölte: egy munkacsoport vitatja meg, milyen büntetéssel sújtsák az elkövetőket, hogy az arányba álljon a tetteikkel. A Hamász által Gázában fogva tartott emberek hozzátartozói viszont aggódnak, hogy a halálbüntetésről szóló vita miatt a szélsőségesek esetleg kivégzik a foglyaikat.

A Hamász korábban már kivégzéssel fenyegette a fogylokat. Yarden Gonen, akinek nővére a túszok között van, azt nyilatkozta a Reutersnek: Ben-Gvir és párttársai kijelentéseikkel azt érik el, hogy a Hamász megöli az elrabolt embereket. Márpedig ha ez megtörténne, akkor a halálukért Izrael állam is felelős lesz.

Az izraeli törvények értelmében három bíró együttes döntésével lehet csak valakit halálra ítélni. Ez az ország történetében mindössze egyszer fordult elő. 1962-ben Jeruzsálemben ítélték halálra Adolf Eichman SS tisztet, aki a magyarországi zsidók deportálásának egyik fő szervezője és irányítója volt.

A Reutres emlékeztet rá, hogy az izraeli szélsőjobboldal már régóta követeli, hogy tegyék egyszerűbbé a halálbüntetés kiszabását, mert a elrettentheti a terroristákat. Bejnamin Netanjahu miniszterelnök és pártja a Likud azoban nem sok érdeklődést mutat a szélsőjobb törvénymódosítása iránt.

Linor Dan-Calderon, akinek három rokonát is elhurcolta a Hamász azzal vádolta Ben-Gvir pártját, hogy "zavaros értékeket képvisel". Mint mondta: Izrael olyan nemzet, amely az életet tartja a legfontosabbnak és nem a bosszúállást. "Arra kérem a képviselőket, hogy a halálbüntetésről szóló vitát vegyék le a napirendről."