Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Ekkora veszélyben még sosem voltak a német rendőrök

Infostart
2023. november 13. 21:21
Megdöbbentő jelentést közzé a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA).

Az adatok szerint az elmúlt évben több mint 96 ezer rendőrt érintettek különböző erőszakos cselekmények Németországban. Mindez új negatív csúcsot jelent a korábbi évek hasonló adataihoz viszonyítva. A 96 ezres szám 8,6 százalékkal magasabb, mint a megelőző évben, azaz 2021-ben. Mindez azt jelentette, hogy

2022-ben naponta átlagosan 260 rendőr volt különböző erőszakos cselekmények érintettje.

A legszomorúbb eset az volt, amikor tavaly januárban a Rajna-Pfalz tartománybeli Kusel körzetében egy éjszakai forgalmi ellenőrzés során a két rendőrt lelőttek. A tettest azóta életfogytig tartó börtönre ítélték.

Májusban az észak-rajna-vesztfáliai Ratingen településen egy a rendőri erők ellen kitervelt szándékos robbantásos merénylet következtében 13 rendőr sebesült meg. A merénylő ellen még folyik az eljárás.

A BKA jelentése szerint a esetek csaknem 50 százalékéban az elkövetők szembeszálltak a kivezényelt rendőrökkel. A többi között ütötték, rugdosták, kövekkel és tűzijátékokhoz használt eszközökkel támadták őket. A köpködés ezekhez mérten "csekélységnek" számított. Számos esetben ugyanakkor emberölés, illetve emberölési kísérlet hatósági felderítése során támadtak a rendőrökre.

A hivatal jelentésében utalt arra is, hogy tavaly csaknem 700 olyan eset történt, amelynek során tűzoltókat vagy mentőszolgálatot teljesítő személyzetet ért erőszakos támadás.

A rendfenntartók, illetve a tűzoltók és a mentőszolgálati alkalmazottak elleni erőszak megnyilvánulásának egyik "emlékezetes" példája volt a szilveszter éjszaka. Az év utolsó napján több német városban, mindenekelőtt Berlinben és Hamburgban többnyire fiatal randalírozók, közöttük migránsok a kivezényelt rendőrökre támadtak rá, akik közül többen megsérültek.

A belügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte a rendőrökkel szembeni erőszakot. Nancy Faeser hangsúlyozta az elkövetők büntetőjogi felelősségre vonásának szükségességét. Utalt ugyanakkor arra is, hogy a lakosság részéről a rendfenntartó erőkkel szemben nagyobb szolidaritásra van szükség.