Nyitókép: Forrás: X / Quds News Network

"Láttuk a halált" - tömött sorokban menekülnek az emberek Gáza városából

Infostart
2023. november 7. 15:51
Délután kettőkor járt le az a határidő, amit az izraeli hadsereg adott a civileknek, hogy elhagyják a várost.

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy teljesen körülzárta Gáza városát. A még ott rekedt civilek négy órát kaptak a menekülésre. Többen közülük arról számoltak be, hogy a város körül rohamra kész izraeli páncélosokat láttak - közölte a Reuters.

A brit hírügynökség emlékeztet rá, hogy az övezetben élő majdnem két és félmillió ember harmada Gáza városában lakott. Azonban itt található a Hamász központja és legfontosabb fegyverraktárai is. A város alatt pedig szövevényes alagútrendszert építettek ki az iszlám szélsőségesek, amelyet a helyiek csak "Gázai metróként" emlegetnek.

A gázai belügyminisztérium azt közölte, hogy még mindig legalább 900 000 palesztin tartózkodik az övezet északi részén, beleértve Gáza városát is.

"Életem legveszélyesebb utazása. Jól láttuk a tankokat és az oszlásnak indult holttesteket is. Láttuk a halált" – írta a közösségi médiában közzétett bejegyzésében az egyik menekülő, Adam Fayez Zeyara.

Bár az izraeli katonai műveletek Gáza északi felére összpontosulnak, az övezet déli részét is támadás érte. Palesztin források szerint legalább 23 ember meghalt két izraeli légicsapásban, amelyek Hán Junisz és Rafah városokat érték.

Az izraeli miniszterelnök azt mondta megfontolják, hogy a hadműveleteket időnként kisebb taktikai szünetekkel szakítsák meg, amelyek lehetővé tennék a túszok elengedését, illetve a humanitárius segélyek eljuttatását a rászorulókhoz. Benjamin Netanjahu ugyanakkor elutasította, hogy tűzszünetet kössenek a Hamásszal. Az amerikai ABC News televíziónak pedig azt nyilatkozta, hogy a háború után határozatlan ideig az izraeli haderő fogja ellenőrizni a területet, és garantálni a biztonságot.