Nyitókép: ablokhin/Getty Images

Szalmonellajárvány tarol több európai országban – csirkehúsból készült kebab a bűnös

Infostart
2023. október 27. 17:52
Szalmonellával szennyezett, csirkehúsból készült kebab okozhatott járványt több európai országban, köztük Németországban is. A főbb tünetek közé tartozik a hányinger és a hasmenés.

Német források szerint a szalmonellabaktérium által okozott szalmonellózist januártól október közepéig 15 európai országban, valamint az Egyesült Államokban észlelték.

A szalmonellózis egy szalmonellabaktérium által okozott, fertőző gyomor-, illetve bélbetegség. A rossz higiéniás környezet, valamint a szennyezett ivóvíz és fertőzött élelmiszerek fogyasztása idézi elő. A baktériummal való fertőzés súlyos esetben kiszáradást okozva a beteg halálához vezethet

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) és az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) közös jelentése szerint

a járvány kitörése óta Európában 335 ilyen megbetegedést észleltek.

Az uniós egészségügyi hatóság feltételezése szerint ételmérgezésről van szó, amit szalmonellával fertőzött csirkehús, illetve az abból készült kebab okozhatott. A járvány a Salmonella Enteritidis ST11, három csoportját érinti.

A két hivatal arra számít, hogy további megbetegedések lesznek. A járványt okozókhoz hasonló baktériumokat csirkehúsból, illetve az azt tartalmazót kebabból vett mintákban fedezték fel.

Az élelmiszerek nyomon követése hét esetben lengyelországi, egy esetben pedig ausztriai végtermelőt jelzett.

Az érintettek termelési létesítményeiben azonban semmifajta mikrobiológiai utalást nem találtak a szennyeződésre. Ugyanakkor már augusztusban érkeztek értesülések szalmonelláról különböző lengyel termékekben .

Az Európai Élelmiszer- és Takarmányügyi Riasztási Rendszer (RASF) adatbázisa szerint március és augusztus között Lengyelország kilenc alkalommal értesítette az európai országokat kebabfertőzésról. Az osztrák illetékes egészségügyi hatóságok pedig jelezték, hogy februártól július elejéig huszonheten betegedtek meg ugyanilyen fertőzés következtében.

Németországban becslések szerint ebben az évben 18 ilyen eredetű megbetegedés történt. A három említett országban kilenc fertőzött beteget kellett kórházban kezelni, és Ausztriában egy személy meghalt a fertőzés következtében.

A járványügyi megbetegedésekkel foglalkozó Robert Koch Intézet szerint a szalmonella olyan baktérium, amely akut bélgyulladást okozhat. A szalmonellózis az egyik leggyakoribb bakteriális betegség.

A hányinger és a hasmenés mellett a tipikus tünetek közé tartozhat a hasi fájdalom és a láz is.

A tünetek több napig észlelhetők. A betegség általában néhány nap alatt orvosi kezelés nélkül is megszűnik. Kisgyermekeknél és idősebbeknél a hasmenés gyors ütemben a szervezet életveszélyes kiszáradásához vagy általános fertőzéséhez vezethet.