Nyitókép: Taro Hama @ e-kamakura/Getty Images

Engedély nélkül kezdett felszállni egy repülő, ütközött egy leszállóval - képek

Infostart
2023. október 27. 12:36
Két üzleti repülőgép szenvedett balesetet.

Október 24-én, kedden az Egyesül Államokbeli Houston William P. Hobby repülőterén nem mindennapi baleset történt. Mint az eddigi információkat az Airportal.hu összegezte, a légiforgalmi irányítás engedélyezte egy Hawker 850XP businessjet pilótáinak, hogy a 22-es jelű futópályára guruljanak, ám az utasítás szerint pályán kellett volna várakzniuk.

A Hawker személyzete ennek ellenére, engedély nélkül megkezdte a nekifutást,

a gép pedig nekiütközött a keresztező 13R futópályára engedéllyel leszállást végrehajtó Cessna 510 Mustang típusú üzleti repülőgépnek.

Az ütközést követően a Hawker még a levegőbe emelkedett, de aztán szerencsésen vissza tudott térni a repülőtérre.

Jelentős sérülések keletkeztek a gépeken: a Hawkernek a bal oldali szárnyvége rongálódott meg, míg a Cessnának a farokrésze tört össze alaposan a hajtóművek mögött, a függőleges vezérsík alatt.

A Cessna fedélzetén tartózkodó öt, valamint a Hawkeren utazó három embernek nem esett bántódása.

Alább a légiirányító röviddel a baleset utáni mondatai hallhatók: