Nyitókép: -

Már nem keresik az északi-tengeri hajótörötteket

Infostart / MTI
2023. október 25. 14:42
Négy ember tűnt el a két hajó ütközésekor.

A német hatóságok szerdán felhagytak az Északi-tengeren történt teherhajó-balesetben eltűnt négy tengerész utáni kutatással.

A tengeri mentőszolgálat közlése szerint a balesetben érintett egyik teherhajó, a brit zászló alatt közlekedő Verity elsüllyedt az ütközés következtében, és hétfős legénységéből egy ember életét vesztette, négyen eltűntek, két embert kimenekítettek. A hajó Brémából tartott az angliai Imminghambe.

A másik, a bahamai bejegyzésű Polesie teherhajó fedélzetén 22 ember volt a baleset pillanatában, de a hajó az ütközés ellenére sikeresen elérte a cuxhaveni kikötőt.

A német tengeri vészhelyzetek központi parancsnoksága szerint az esti órákban a baleset egész területét átkutatták, a mentőszolgálatok hajókkal és légi járművekkel próbálták megtalálni a négy eltűnt tengerészt, de nem jártak sikerrel. A Verity roncsait is megvizsgálták, de ott sem találtak semmit, így felhagytak a kereséssel.

A hatóságok szerint az ütközés idején körülbelül 12 Celsius-fokos lehetett a víz hőmérséklete, ilyen körülmények között egy ember nagyjából 20 órán át maradhat életben.

A baleset pontos okát még mindig vizsgálják.