Nyitókép: MTI/AP/DPA/Fabian Sommer

Berlin is harctérré vált a közel-keleti háborúban – rendőrökre támadtak a Hamászt éltetők

Infostart
2023. október 18. 18:55
Miközben Olaf Scholz kancellár Tel-Aviv után Kairóban igyekszik közvetíteni a Hamász iszlamista palesztin terrorszervezet Izrael elleni terrortámadása nyomán kirobbant háború csillapítása érdekében, a német főváros is közvetett harctéri helyszínné vált. Késő este, illetve az éjszaka folyamán Berlin szívében, a Brandenburgi kapunál több száz palesztin tüntető éltette a Hamászt, és hasonló, de még erőszakosabb Izrael-ellenes tüntetést tartottak a többnyire bevándorlók által lakott Neukölln negyedben is.

Az elszabadult indulatokat jelzi, hogy a Hamász-hívek a rendőröket sem kímélték, mindkét helyszínen rátámadtak a kivezényelt biztonsági erőkre. Az ARD közszolgálati televízió arról számolt be, hogy a palesztinbarát tüntetők különböző pirotechnikai eszközöket vetettek be, és barikádokat gyújtottak fel.

Az elmúlt napokban már több hasonló tüntetésre került sor Berlin más negyedeiben, Neukölln mellett főként Kreuzbergben, valamint az ország több más városában is. Általános vélekedés szerint a mostani Izrael-ellenes megmozdulások minden korábbinál hevesebbek, illetve erőszakosabbak voltak.

Neuköllni tudósítások szerint a városnegyedben valóságos utcai harcokra került sor a tüntetők és a rendőrök között.

A tüntetők a pirotechnikai eszközök mellett kövekkel és üvegpalackokkal támadtak a rendőri egységekre, amelyek mindenekelőtt vízágyúkkal igyekeztek szétoszlatni a tömeget.

Ez azonban csak órák múlva sikerült, és több rendőr sérüléseket szenvedett.

A keletkezett károkra utal, hogy a Der Tagesspiegel szerint egy helyi lakos a lapnak a tüntetés kapcsán úgy fogalmazott: " Én magam is muszlim vagyok, de ezek mindent tönkretesznek".

A rendőrök mellett a kivezényelt tűzoltóknak is bőven volt dolguk, mindenekelőtt a tiltakozók által emelt, majd felgyújtott barikádok oltása.

A brandenburgi kapunál ugyancsak több száz palesztinbarát tüntető gyűlt össze, és ellenük szintén megerősített rendőri egységeket vezényeltek ki. A rendőrök könnygázt vetettek be a tiltakozók ellen.

A meggyilkolt európai zsidók emlékművét, a közelben lévő holokauszt-emlékművet, szintén megerősített egységek védték. Valamennyi médium arról számolt be, hogy mindkét helyszínen előre be nem jelentett palesztinbarát tüntetésre került sor.

A helyzet súlyosságára utal, hogy a német parlament, a Bundestag rendkívüli ülésen vitatja meg a történteket. A kormánykoalíciós pártok, valamint a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a konzervatív CDU/CSU által kezdeményezett ülés napirendjén annak megvitatása szerepel, hogy az egész országra kiterjedően milyen eszközökkel vegyék fel a harcot az Izrael-ellenességgel, valamint a Hamász terrorszervezetet támogató rokonszenvtüntetésekkel szemben. A Hamászt éltető erőszakos cselekmények nyomán a keresztény pártok szövetsége megerősítette azt a korábbi követelését, hogy

Izrael állami létének elismeréséhez kössék a német állampolgárság megszerzését.

A CDU/CSU követelésének része az is, hogy ehhez kapcsolódóan tegyék lehetővé a gyorsabb kiutasításokat. Továbbá az is, hogy a nép elleni uszítás esetében kiszabható minimális büntetést az eddigi három hónapról hatra emeljék.