Nyitókép: Forrás: X / Nexta

Megalázták a Wagner-csoportot Oroszországban

Infostart
2023. augusztus 26. 17:50
Nem sokkal azt követően, hogy Jevgenyij Prigozsin és a Wagner csoport két másik vezetője repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett, a Wagner-csoportot újabb megpróbáltatás érte.

Az X (korábban Twitter) közösségi portálon jelent meg az a videó, amelynek tanúsága szerint eldózerolták a zsoldosok egyik temetőjét. A szamarai körzetben lévő, Nyikolajevka település melletti sírkertben több mint ötszáz zsoldost helyeztek örök nyugalomra. Jevgenyij Prigozsin még egy obeliszket is állíttatott az ukrajnai harcokban elesett katonái emlékére.

Most azonban a fejfákat és a koszorúkat összeszedték, a sírhantokat elegyengették és a területet murvával szórták fel. Úgy tüntették el a zsoldosok nemrégiben létesített temetőjét, mintha soha ott sem lett volna.

A videót készítő ismeretlen - aki nyilván kötődhet a csoporthoz, mert Wagner emblémás trikót visel - istenkáromlásnak nevezte a történteket és egyebek közt ezeket mondta:

"Akik itt nyugszanak Oroszországért haltak meg és Ti letaroljátok a sírjaikat? Mit tesztek, nem félitek az Istent?"

A régió illetékesei egyelőre nem kommentálták a munkálatokat, de a helyi média arról számolt be, hogy a területet lebetonozzák, és minden sír helyére fekete piramist helyeznek el. Ezt nem sokkal azután jelentették be, hogy az egyik Telegram csatorna szerint állítólag sikerült azonosítani Jevgenyij Prigozsin holttestét. Úgy tudni az egyik zsoldos parancsnok ismerte fel egy hiányzó ujja alapján. A Wagner vezére akkor vesztette el az egyik ujját, amikor elítélt bűnözőként egy kényszermunkatáborban raboskodott.