Nyitókép: MTI/AP/Szputnyik/Elnöki sajtószolgálat/Gavriil Grigorov

Vlagyimir Putyin először szólalt meg Jevgenyij Prigozsin gyanús halála óta

Infostart
2023. augusztus 24. 21:10
Az orosz elnök együttérzését fejezte ki a Tver közelében szerdán történt repülőgép-katasztrófa áldozatai hozzátartozónak, feltehetően a gépen utazott Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport alapítója is.

Vlagyimir Putyin első ízben szólalt meg az ügyben, amikor csütörtökön Moszkvában fogadta Gyenyisz Pusilint, a donyecki régió megbízott vezetőjét. Az elnök a tragédia alapos kivizsgálását ígérte. Elmondta, hogy Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke jelentést tett neki az előzetes vizsgálat elkezdéséről.

"Meglátjuk, mit mondanak majd a nyomozók a közeljövőben, a műszaki és genetikai elemzés most zajlik, ez eltart egy ideig" - hangoztatta Putyin.

Prigozsinról Putyin elmondta, hogy a kilencvenes évek eleje óta ismerte őt. Nehéz sorsú embernek nevezte, aki súlyos hibákat követett el az életben, és aki elérte a szükséges eredményeket mind a maga, mind pedig a közös ügy számára, ahogy azt az utolsó hónapjaiban tette, amikor ő megkérte erre.

"Tehetséges ember volt, tehetséges üzletember, és nem csak hazánkban, hanem Afrikában is eredményesen dolgozott, ott olajjal, gázzal, drágakövekkel és nemesfémekkel foglalkozott" - mondta.

"Tudomásom szerint tegnap tért vissza Afrikából, találkozott itt néhány tisztviselővel" - mondta az elnök. Hangsúlyozta, hogy a Wagner fegyveresei jelentős mértékben hozzájárultak az ukrajnai "neonáci rezsim" elleni küzdelemhez, amit Oroszország nem fog elfelejteni.

Szerda este lezuhant egy Moszkvából Szentpétervárra tartó, Embraer Legacy 600 típusú magánrepülőgép a Tver megyei Kuzsenkino falu közelében. A fedélzeten tartózkodó mind a tíz ember életét vesztette. A Roszaviacija orosz légügyi hatóság közlése szerint a repülőgép fedélzetén tartózkodott Prigozsin és Dmitrij "Wagner" Utkin, a zsoldoscsoport parancsnoka is.