eur:
400.87
usd:
367.48
bux:
74428.1
2024. október 15. kedd Teréz
Epidemic coronavirus gene and background image
Nyitókép: artplus/Getty Images

Boldogkői Zsolt: az omikron új variánsa meglökte a kórházba kerülők számát, és nálunk is megjelent

Egyre több embert fertőz meg az Egyesült Királyságban a koronavírus egy újabb variánsa, az úgynevezett Eris. Egyes szakértők szerint ez az omikrontörzs okolható minden hetedik Covid-esetért, ráadásul a kórházban ápoltak száma is jelentősen megemelkedett. Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója úgy véli, egész Európában, így Magyarországon is elterjedhet az új vírusvariáns.

Az Erist mint új variánst július végén azonosították Angliában, de Ázsiában a megbetegedések 20 százalékát már ez a változat okozta. Boldogkői Zsolt az InfoRádióban azt mondta, Európában és az Egyesült Királyságban 10-10 százalékos ez az arány. Szerinte az Eris azért csak mostanában került be a hírekbe, mert a koronavírus az elmúlt időszakban kezdett el igazán erős dinamikával terjedni és

a kórházba kerülések száma is nemrégen emelkedett meg drasztikusan, egy hónap alatt 12 százalékkal.

Az MTA doktora hozzátette: nem biztos, hogy az Erisnek tulajdonítható ez a tendencia. Nem kizárt, hogy az időjárási körülmények játszottak jelentős szerepet, ugyanis a mostani nyáron nagyon sok csapadék hullott, ami miatt az emberek sokszor zárt helyiségekbe kényszerülnek. Ugyancsak kedvez a vírus terjedésének a nedves és párás levegő, valamint az is, hogy az UV-sugárzás is sokkal kisebb.

A jelenlegi tünetek nem súlyosabbak a korábbiaknál, viszont az Eris valószínűleg gyorsabban terjed, mint az egyébként is gyors más omikronvariánsok. „Az olyan nagyon komoly tünetek, mint a légszomj, a szaglás elvesztése vagy a láz, már nem annyira jellemzőek - megjelennek, de sokkal kisebb arányban. Ez a vírus kevésbé okoz olyan komoly komplikációkat, mint a lélegeztetőgépre kerülés vagy a halál” – fogalmazott a biológus.

Szerinte ez azért lehetséges, mert

egyrészt a vírus legyengült, illetve még van az embereknek immunológiai védelme, ami egyébként folyamatosan csökken.

Boldogkői Zsolt úgy gondolja, az Eris valószínűleg jelen van már Magyarországon is, csak senki sem tudja, milyen arányban. Mint mondta, jelenleg nincs olyan szakember, aki pontosan meg tudná mondani, mi történik majd a következő hetekben.

„Nyilván a vírus nem ismeri az országhatárokat. Valószínű, hogy el fog terjedni Európában ez a variáns. Hogy mennyire fogja megemelni a kórházba kerülések számát, azt nem lehet tudni, de én azt mondanám, szinte kizárt, hogy olyan komoly komplikációk legyenek, mint amiket a második és a harmadik hullámban tapasztalhattunk.”

A magyar kormány 340 ezer Janssen-vakcinát rendelt meg. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy mire kell majd számítani ősszel-télen? Boldogkői Zsolt szerint senki sem tudhatja, visszatérhet-e keményebben a Covid ősszel vagy télen. Elengedhetetlennek tartja megvizsgálni, hogy az Eris mennyire fejt ki virulens hatást az egészségre. Az a valószínűbb, hogy a következő hónapokban nem kell „össznépi” oltásprogramot szervezni.

A biológus szerint lehet, hogy csak az immunbetegeknek, az időseknek kell majd felvenniük az oltást, de az sem kizárt, hogy még erre sem lesz szükség.

A legvalószínűbb forgatókönyvnek azt tartja, hogy a vírus hosszabb távon még tovább gyengül, valószínűleg csak szezonálisan jelenik majd meg és akkor már csak az immunbetegségben szenvedőknek okozhat valamilyen problémát.

Boldogkői Zsolt úgy fogalmazott: nagyobb járványhullám nyáron nem várható, ősszel már elképzelhető, de a hatása valószínűleg „nagyon messze lesz attól, amit a második vagy a harmadik hullám idején okozott.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.15. kedd, 18:00
Vitézy Dávid
a Főváros Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője
Új csúcson az S&P, mindig index emelkedni tudott

Új csúcson az S&P, mindig index emelkedni tudott

Főként pozitív mozgásokat hozott a hétfő reggel Ázsiában, miután a piaci szereplők továbbra is meglehetősen bizonytalanok a kínai gazdaságélénkítő csomag részleteivel kapcsolatban, emellett ráadásul a deflációs félelmek is nőni kezdtek az országban a friss inflációs adatok láttán, ennek következtében pedig eséssel kezdi a hetet az olajár. Európában a tőzsdék a nap végére már pozitív képet mutattak. Gazdasági események szempontjából kimondottan eseménytelenül indult a hét. Amerikában Colombus-nap mellett is rekordon zárt az S&P500, de a többi főbb index is emelkedéssel kezdte a hetet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×