Nyitókép: Galeanu Mihai/Getty Images

Így értékeli az Oroszország nélküli „béketárgyalást” a szakértő

Infostart / InfoRádió - Imre Júlia
2023. augusztus 7. 18:04
Az ukrajnai béke elősegítése érdekében tartottak nemzetközi egyeztetést Szaúd-Arábiában. A találkozón mintegy 40 ország képviselője vett részt, Oroszországot viszont nem hívták meg az eseményre.

„Ez most olyan Oroszország nélkül, mintha a szomszéd házaspár válna, és én akarnám meghatározni ennek a feltételit” – ezekkel a szavakkal értékelte a Szaúd-Arábiában tartott hétvégi nemzetközi béketalálkozót Csiki Varga Tamás biztonságpolitikai szakértő.

A Dzsiddában rendezett egyeztetésen 40 ország képviselője vett részt, hogy kidolgozza az orosz–ukrán háború békés rendezésének alapelveit. Az eseményről ugyanakkor kizárták Oroszországot és az egyeztetés kiindulópontjaként Volodomir Zelenszkij ukrán elnök tízpontos szempontrendszerét vették alapul – emelte ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa. Ebből következően tehát

inkább arról van szó, hogy a harmadik, úgymond semleges országokat, az ottani és nemzetközi közvéleményt Ukrajna álláspontja irányába próbálják elmozdítani.

Csiki Varga Tamás szerint a találkozó Ukrajna számára mindenképp sikerként értékelhető, hiszen a megbeszélésen a klasszikus szövetségesek mellett olyan semleges országok is részt vettek, mint Brazília, Dél-Afrika vagy India. Emellett jelentőséggel bír az is, hogy ezúttal Kína is képviseltette magát az eseményen – fogalmazott a szakértő, emlékeztetve: volt már egy egy informális „előtalálkozó” Koppenhágában még júniusban, ahová Kína nem ment el

„Ennek a szép lassan fejlődő nemzetközi találkozósorozatnak a szándéka, ukrán részről legalábbis, hogy (…) valamikor ősszel, télen a konkrét orosz–ukrán tárgyalásra sor kerülhessen.”

Nemzetközi tisztségviselők szerint ugyanakkor nem valószínű, hogy a közeljövőben közvetlen béketárgyalások kezdődnének a háborúban álló felek között, hiszen a harcok jelenleg is tartanak, Kijev pedig két hónapja indított ellentámadás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Így értékeli az Oroszország nélküli „béketárgyalást” a szakértő
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást