Nyitókép: Unsplash.com

Banálisnak tűnő ok miatt bírságolták meg az autóst

Infostart
2023. július 16. 06:30
Rendhagyó okból kifolyólag bírságoltak meg egy nyugdíjas autóst Németországban. Nem is sejtette, de a feledékenységével ezúttal szabályt sértett.

Közvetett módon a hőség babrált ki egy német autóssal a hónap elején, akit azért büntettek meg, mert lehúzva felejtette az utasoldali ablakát. Azt viszont álmában sem gondolta volna a rosenheimi Herbert Borrmann, hogy ezzel megszegi a KRESZ-t. Márpedig így történt, ugyanis mire visszaért az ügyintézésből, már egy bírság díszelgett az autóján.

„Először észre se vettem, a fiam este mesélte el. Amikor elolvastam, azt hittem, valami rossz filmben vagyok” – nyilatkozta a 65 éves férfi a Bildnek, amit a Vezess.hu szemlézett. A cédulán különösebb magyarázatot nem fűztek a büntetéshez, azon csupán annyi szerepelt, hogy nem biztosította kellően az autóját az illetéktelen használattal szemben – vagyis először még az sem derült ki, hogy a leengedve felejtett ablak miatt szabták ki azt.

A német portál végül a helyi rendőrségnél érdeklődött a bírság okáról. Válaszul a német KRESZ 38. a. pontját idézték, amiben részletesen kifejtik, hogy a járművezetőnek védenie kell az autóját az illetéktelen autóhasználattól, ami például a következőket fedi le:

  • a sofőr magával viszi a kulcsot, ha kiszáll az autójából,
  • felhúzza az autó ablakait,
  • és a gépjárművet bezárja.

A nyugdíjas ráadásul rosszabbul is járhatott volna, amennyiben a kulcsot az autóban felejti. Ez esetben ugyanis el is szállíttathatta volna az autót a rendőrség, hogy azt megvédje a tolvajoktól – jegyzi meg az autós szakportál.