Nyitókép: A Székelyföld határán fekvő Úzvölgye törvénytelenül átalakított magyar katonai temetőjében tartott ökumenikus istentisztelet résztvevői 2019. május 12-én. MTI/Kátai Edit

Hivatalossá tennék a román parcellát az úzvölgyi katonatemetőben

Infostart
2023. július 8. 21:45
A sírkertben az osztrák-magyar hadsereg itt elesett katonái, de német és orosz bakák is nyugszanak.

A román védelmi minisztériummal folytat tárgyalást jövő héten, és az úzvölgyi katonatemetőben szombaton felállított 150 fakereszttel létrehozott "román parcella" hivatalossá tételét kéri Mihai Tirnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) szervezet vezetője - ezt ő maga közölte az Agerpres román állami hírügynökséggel.

Mihai Tirnoveanu elmondta, hogy július 13-án fogadják a bukaresti szaktárca képviselői, miután egy korábbi petícióban kérte az úzvölgyi katonatemető "román parcellájának" hivatalossá tételét. Azt is mondta, hogy a hősök kultuszáért felelős román hatóság engedélyét is kérni fogja a szombaton kihelyezett fakeresztekhez.

A helyi sajtó beszámolói szerint Tirnoveanu és hívei szombaton 150 fakeresztet állítottak fel a sírkertben a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyébe. A piros-sárga-két román nemzeti színű szalaggal átkötött kisebb keresztek mellé egy nagyobbat és egy zászlórudat is felállították, amire kitűzték a román zászlót.

Miután a jelen lévő ortodox pap megáldotta ezeket, 150 román katonának a nevét is felolvasták - írta helyszíni beszámolójában a Székelyhon.ro.

Mihai Tirnoveanu úgy nyilatkozott: a keresztek felállítása nem törvénytelen, mivel ezek nem építmények, nem szükséges építkezési engedély a kihelyezésükhöz. A Székelyhon szerint az esemény lezárásaként azt is mondta, hogy októberben mindenik keresztre nevet függesztenek ki.

Az Agerpresnek nyilatkozva azt állította: két - egy 1985-ből és egy 1988-ból származó - irat is bizonyítja, hogy az úzvölgyi sírkertben román katonákat is eltemettek. "Ezek nem cetlik vagy kifestősök, hanem a román hadsereg iratai, melyeket a román védelmi minisztérium bocsájtott ki abban az időszakban" - mondta Tirnoveanu.

Hozzátette: ha a csíkszentmártoni önkormányzat eltávolítja a kereszteket, újakat tesznek helyettük, és ha bíróságon támadják meg a szombati akciót, ők is pert indítanak a község által korábban állított keresztek ügyében.

A Hargita Népe arról számolt be, hogy a szombati keresztállítás végére Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök is a helyszínre érkezett feleségével, és csendőri védelem alatt a magyar katonahősöknek állított emlékműnél imádkoztak. A Hargita megyei lap online kiadása szerint a jelenlévők provokációként értelmezték megjelenésüket.

A Hargita és Bákó megye határán fekvő, közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozó, elnéptelenedett Úzvölgye település sírkertjéből 2023. június 29-ére virradóra távolították el a korábban törvénytelenül felállított betonkereszteket, miután jogerős bírósági ítélet kötelezte erre Dormánfalva polgármesteri hivatalát.

A moldvai város önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította a temetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a sírkertben. Korábban a temetőt a székelyföldi község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon. A nemzetközi sírkertben az osztrák-magyar hadsereg itt elesett katonái, de német és orosz bakák is nyugszanak.