Nyitókép: Twitter/UEFA EURO 2020

Temetik a német válogatottat – már Hansi Flick utódját keresik

Infostart
2023. június 22. 15:40
Alighanem kevés tekintélyes labdarúgóedző cserélne most Hansi Flickkel, a námet válogatott szövetségi kapitányával. A jövő évi, hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő német csapat a Kolumbia elleni barátságos mérkőzésen újabb vereséget szenvedett.

Bár házigazdaként az Eb-szereplést nem fenyegeti veszély, Flick csapata sorozatban immár a harmadik kudarcos szereplést produkálta, és a tavalyi mérleg sem volt éppen pozitív. Ami pedig a mostanit illeti, az Ukrajna elleni kínkeservesen kiharcolt döntetlen után, vereséget szenvedett Lengyelországtól, most pedig Kolumbia fektette fölényesen kétvállra.

Nemcsak a szakértők, hanem a szurkolók is biztos német győzelmet vártak, ehelyett azonban épp az ellenkezője történt. A kolumbiai 2-0-s sikerét a játék képe alapján szinte egyetlen percre sem fenyegette veszély. Nem is csoda, hogy

a gelsenkircheni közönség már az első félidőben kifütyülte a csapatot, és kórusban is követelte a korábban sikeredzőnek tartott Flick menesztését.

A Kicker című sportmagazin által idézett szakértők szerint a válogatott minden elképzelés, minden felismerhető koncepció nélkül, hitét és önbizalmát vesztve, lélektelenül játszott. Általános vélekedés szerint katasztrofális teljesítményt nyújtott, aminek az Ukrajna, majd Lengyelország elleni mérkőzés már "előszele" volt.

A kudarc a Német Labdarúgó-szövetségben (DFB) is vihart kavart. A szövetség sportigazgatója, Rudi Völler még kiállt Flick mellett, ugyanakkor nevek említése nélkül egyes játékosok fejét követelte. A korábbi sokszoros válogatott Völler, aki 2000 és 2004 között szövetségi kapitányként is sikeresen tevékenykedett, az RTL televíziónak nyilatkozva kitátásba helyezte, hogy néhány játékost meneszteni kell az Eb-re készülő keretből.

Völler kertelés nélkül közölte, egyik-másik kerettag nem rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyeket a válogatottság ténylegesen megkövetel.

A tekintélyes sportvezető szerint át kell tekinteni, vajon néhány játékos valóban megérdemli-e a nemzeti tizenegybe történő meghívást.

A gelsenkicheni csúfos vereség utáni nyilatkozatában Hansi Flick csatlakozott Völlerhez abban, hogy minden játékos alkalmasságát meg kell vizsgálni.

Az 58 éves szövetségi kapitány hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egyáltalán nem gondol a távozásra.

Azt azonban elismerte, hogy számára "szokatlan" a kialakult helyzet, ehhez hasonlót még nem élt át.

"Gyűlölök veszíteni" – fogalmazott Flick, aki labdarúgóként tagja volt az 1990-ben világbajnokságot nyerő német válogatottnak. Azt ígérte, hogy szeptember közepéig kijelöli azt a keretet, amely valóban a legjobbakból áll.

Hansi Flick 2019 és 2021 között Bayern München rendkívül sikeres edzője volt, és 2021 áprilisa óta a válogatott szövetségi kapitánya.

A bírálatok ellenére a megszólaltatott játékosok kiálltak Flick mellett. Ugyanakkor a csapat kapitánya, a török származású Ilkay Gündogan Völlerhez hasonlóan kritikusan nyilatkozott a válogatott teljesítményéről. A Manchester City 32 éves középpályása hangoztatta ugyan, hogy a kudarcok ellenére "alapjában véve" nem kételkedik a német válogatott potenciáljában. Előbb vagy utóbb azonban fel kell tennünk a kérdést, vajon mindenki alkalmas-e a válogatottságra – jelentette ki.

Korábbi tekintélyes labdarúgók, köztük a 96-szoros válogatott Bertie Vogts, valamint a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedő, 150-szeres német válogatott Lothar Matthäus ugyanakkor Flick menesztését sürgette.

A t-online hírportál értesülése szerint ez ugyanakkor már nem tabutéma a DFB-ben.

A portál szerint esélyes lenne maga Rudi Völler is.

Egy, a szurkolók körében végzett felmérés szerint Flick helyett sokan üdvözölnék a Bayern Münchentől menesztett Julian Nagelsmannt, vagy épp utódját, Thomas Tuchelt, de a Liverpool jelenlegi trénerét, Jürgen Kloppot is.