Nyitókép: Forrás: Twitter/Terror Alarm

Csiki-Varga Tamás: az európai hadiipart erősíti a közös rakétabeszerzés

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2023. június 20. 16:51
Ha több ország vásárol ugyanabból a fegyverből, akkor az árat is lejjebb lehet szorítani – mondta a most bejelentett Mistral-beszerzésről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

Csiki Varga Tamás szerint a Mistral légvédelmi rakétarendszer egy kiforrott, bevált hadieszköz, amely már hosszabb ideje a Magyar Honvédség fegyverzetében is megtalálható. A most szóban forgó változat a legújabb fejlesztések eredménye és valószínűleg ezeket a rakétákat már távirányítással be lehet majd vetni.

Mint mondta: a haderőfejlesztés egyik legfontosabb szempontja az, hogy olyan fegyverei legyenek a honvédségnek, amelyek hosszabb időn keresztül korszerűnek számítanak majd. A rakétákat gyártó MBDA és a német Rheinmetall közös fejlesztésében a Mistral-rendszert többféle harcjárműre is lehet telepíteni. Így nemcsak a Lynx lánctalpasok, hanem akár a Gidran páncélautók is hordozhatnák.

A közös beszerzésről szólva a szakértő azt emelte ki, hogy ezzel nemcsak alacsonyabb árat lehet kialkudni, hanem az Európai Védelmi Alapból (European Defence Fund – EDF) még támogatáshoz is juthatnak a vásárló országok. Ugyanakkor később meg lehet osztani az alkalmazás terén szerzett tapasztalatokat, illetve

közös kiképzési programokat is tudnak szervezni az azonos fegyvereket használó hadseregek.

Azt is elmondta: az európai stratégiai függetlenség szempontjából ugyancsak fontos, hogy egy francia cég termékét vásárolja meg az öt állam. A védelmi szakértő emlékeztetett rá: a komoly hadiiparral rendelkező uniós országok már egy ideje azt sürgetik, hogy a tagállamok inkább európai fegyvereket vásároljanak. Ezzel egyrészt erősítik az EU gazdaságát, másrészt fokozzák az unió védelmi függetlenségét.

Csiki-Varga Tamás szerint bár vannak olyan uniós államok, amelyek a jó politikai kapcsolatok miatt inkább az amerikai beszerzéseket részesítik előnyben, ám egyre nagyobb azoknak az államoknak a száma, amelyek szívesebben vásárolják a francia, a német vagy éppen az olasz hadiipar termékeit.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csiki-Varga Tamás: az európai hadiipart erősíti a közös rakéta beszerzés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást