Nyitókép: HMZrinyi.hu

Böröndi Gábor: az orvos sztetoszkópot, a katona fegyvert használ

Infostart
2023. június 8. 21:20
Novák Katalin köztársasági elnök 2023. május 4-i hatállyal nevezet ki Böröndi Gábort a Honvéd Vezérkar főnökévé, akit az eltelt egy hónap katonai-szakmai változásairól kérdezte a honvedelem.hu.

Az altábornagy elmondta, kinevezése átvétele után fontosnak tartotta, hogy tiszta képet kapjon arról, hogy milyen állapotban is van a honvédség. „Ezt a katonák a legjobban a gyakorlótéren tudják bemutatni, éppen ezért rendeltem el a „Kék Villám – 1” elnevezésű gyakorlatot” – fogalmazott.

A tapasztaltakat illetően elsőként is leszögezte, hogy „ha a katonák elé értelmes célokat tűzünk ki, akkor látszik rajtuk, hogy igazán elkötelezettek és magas szinten hajtják végre feladataikat”. Mint mondta, felszínre jöttek ugyan tudásbéli különbségek az egyes alakulatok tisztjei és altisztjei között, de már

világos a kép arról, hogy milyen haderőfejlesztési célokat kell a már meglévő képességek mellé rendelni, amik által még ütőképesebbé válik a honvédség.

Gondolva mondjuk a drónképesség-fejlesztésre vagy éppen a mélységi tűzcsapások jelentőségére – magyarázta. „Utóbbiak fontosságát egyébként az orosz–ukrán háború is bizonyítja.”

A Honvéd Vezérkar főnökeként az egyik első intézkedése az volt Böröndi Gábornak, hogy a katonáknak viselniük kellett a fegyvereiket a laktanyákban. Ezzel kapcsolatban jelezte: fő célkitűzése volt, hogy minden katona legyen katona, és ennek a fegyver a legjobb kifejező eszköze.

„Az orvos sztetoszkópot, a tanár tankönyveket, a katona pedig fegyvert használ.

Ezért döntöttem úgy, hogy munkaidőben minden katona köteles a fegyverét magánál tartani, emellett pedig gyakorolni annak szét- és összeszerelését.” Elmondása szerint mindenki kiemelkedő fegyelemmel hajtotta végre a parancsot, aminek köszönhetően mára képesek saját egyéni fegyvereiket még megbízhatóbban kezelni a honvédek.

Az interjúban sok egyéb mellett szó esett még a magyar katonák nemzetközi feladatairól is.