Nyitókép: MTI/PAP/Artur Reszko

A svédek készek a NATO-tagságra

Infostart / MTI
2023. június 1. 10:43
Svédország teljesítette a NATO-csatlakozással kapcsolatban tett minden vállalását, és ideje, hogy Törökország és Magyarország is ratifikálja az ország felvételét a katonai szövetségbe - jelentette ki Oslóban Tobias Billström svéd külügyminiszter.

A NATO-tagállamok külügyi vezetőinek norvégiai informális tanácskozásának zárónapján a politikus úgy fogalmazott, hogy a NATO-csatlakozás nem sprinttáv, hanem maratoni futás, és már látszik a cél.

Észtország külügyminisztere a csütörtöki megbeszélések előtt arról beszélt, hogy Svédország minden feltételt teljesített, készen áll a NATO-tagságra, és nincs oka annak, hogy ne lehessen a szövetség tagja.

A litván diplomácia vezetője reményét fejezte ki, hogy a nyári vilniusi NATO-csúcson felhúzhatják a svéd lobogót a többi tagállam zászlaja mellé.

Még korábban Svédország mihamarabbi NATO-tagságát sürgette az észak-atlanti szövetség főtitkára. Jens Stoltenberg elmondta, az ügyben a hét elején Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is egyeztetett, és nemsokára Ankarába is ellátogat.

Hozzátette:

Stockholm tagsága az összes NATO-tagország érdeke.

A kétnapos megbeszélés előtt a házigazda Norvégia külügyminisztere, Anniken Huitfeldt szintén leszögezte: Svédországnak mihamarabb, még a NATO júliusi, Vilniusba tervezett csúcstalálkozója előtt az észak-atlanti szövetség tagjává kell válnia.