Nyitókép: MTI/EPA/Ahmed Jallanzo

A világ egyik legkeresettebb bűnözőjét fogták el Dél-Afrikában

Infostart / MTI
2023. május 25. 17:35
A ruandai népirtást vizsgáló ENSZ-törvényszék közölte, hogy sikerült őrizetbe venni a tömeggyilkosság több mint húsz éve körözött egyik gyanúsítottját.

A világ egyik leginkább keresett szökevényét, Fulgence Kayishemát azzal vádolják, hogy mintegy kétezer tuszi menekült lemészárlásáért felelős. A gyilkosságok a 1994. évi népirtás időszakában történtek Kibuye prefektúra Nyange nevű településének katolikus templománál.

"Fulgence Kayishema több mint húsz éven át volt szökésben. Letartóztatása lehetővé teszi, hogy ügyében igazságot szolgáltassunk a vádiratban szereplő bűncselekményekért" - jelentette ki Serge Brammertz főügyész.

Kayishema ellen a ruandai népirtást vizsgáló nemzetközi törvényszék emelt vádat még 2001-ben.

Brammertz elmondta, hogy a Kayishema elfogásához vezető nyomozás több afrikai és Afrikán kívüli országra is kiterjedt, a letartóztatás pedig a dél-afrikai hatóságok támogatásának és együttműködésének volt köszönhető.

A ruandai népirtást, százezrek szervezett legyilkolását a többségi hutu nemzetiséghez tartozó milíciák követték el nagyjából száz nap alatt, 1994. április 6-ától július közepéig. Az öldöklés során ENSZ-adatok szerint körülbelül ötszázezer kisebbségi tuszi és több százezer mérsékelt hutu vesztette életét.

Címképünkön a ruandai népirtás áldozatainak emlékműve Kigaliban