Nyitókép: Daniele Faccioli/Stocktrek Image/Getty Images

Különleges felszereltségű F-16-osokat kaphat Ukrajna

Infostart
2023. május 23. 06:00
Voldomir Zelenszkij ukrán elnök megígérte, hogy az amerikai gyártású harci gépeket nem fogják oroszországi célpontok ellen bevetni, de ez nem nyugtatta meg Moszkvát.

A G7-ek hirosimai csúcstalálkozóján véglegessé vált, hogy Ukrajna megkaphatja a régóta áhított F-16-os vadászgépeket. Az amerikaiak ezzel azt üzenték az oroszoknak, hogy bármeddig is húzódjon a háború, Washington kitart Kijev támogatása mellett. A döntés előzményeként az amerikai törvényhozás még tavaly engedélyezte ukrán pilóták átképzését F-16-os, többfeladatú harci repülőgépekre. Az InfoRádiónak nyilatkozó Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója, a posztszovjet térség szakértője megjegyezte: a gépek átadásának ténye már akkor eldőlhetett, és valamikor őszre ott is lehetnek Ukrajnában (cikkünk erről ide kattintva olvasható).

Az ukránoknak azért sürgető, hogy nyugati harci repülőket kaphassanak, mert egyrészt fogyóban vannak a Szovjetunióban gyártott, Szuhoj és MiG harci gépeik, másrészt azok alkatrészellátása is egyre nagyobb gondot jelent. Bár az Ukrajnát támogató koalíció igyekszik felhajtani minden elérhető forrást,

csak idő kérdése, hogy mikor válik teljesen lehetetlenné a szovjet/orosz vadászgépek üzemeltetése.

Márpedig harci repülők nélkül az oroszok gyorsan kivívhatnák az Ukrajna feletti teljes légi fölényt, ami döntő lehet a háború kimenetele szempontjából. Kijevnek tehát szó szerint létkérdés, hogy a légierő kellően ütőképes és hosszabb távon is üzemben tartható maradjon.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az Egyesült Államok nem közvetlenül fogja Ukrajnának szállítani a gépeket. Joe Biden csak ahhoz járult hozzá, hogy néhány nyugat-európai ország vásároljon F-16-osokat és azokat átadja Kijevnek. Nagy kérdés azonban, hogy az F-16-os melyik verzióját kaphatják meg az amerikaiaktól.

F-16-os vadászgépek (Forrás: guvendemir/Getty Images)

A gépet ugyanis 45 évvel ezelőtt állították hadrendbe, vagyis papíron meglehetősen élemedett korú repülőről van szó. Az eredetit még a General Dynamics tervezete, de a cég 1993-ban eladta az egész repülőgépgyártó részlegét a Lockheed-nak, amely aztán két évvel később egyesült a Martin Marietta vállalattal, így ma már Lockheed Martin néven készíti az F-16-ost.

A sorozatgyártás 1976-os megindulása óta már több mint 4600 darab F-16-os épült, és ezzel a nyugati világ második világháború utáni legelterjedtebb vadászgépe lett.

Ám a gép legújabb, "V" változat már köszönő viszonyban sincs az eredeti F-16A-val.

A repülőgép ugyan külső megjelenésében nem változott lényegesen (bár azért jócskán vannak ebben is különbségek az egyes szériák között), a "belseje" a hajtóműtől az elektronikáig teljesen átalakult.

Mivel egy korszerű katonai repülőgép harcértékének legalább 80 százalékát a beépített elektronika adja, nem is igazán fontos, hogy egy jól bevált repülőgép külső formáján - a sárkányán - érdemben változtassanak. A lényeg úgyis a burkolatok alatt van. Az eredetileg csak vadászgépnek tervezett F-16-os idővel a légierők igazi igáslova lett, amely az ellenséges harci gépekkel való légi csatáktól a felderítésen át a precíziós csapás méréséig minden feladatara alkalmas. Ez az sokoldalúság - meg persze a folyamatos fejlesztés - tette annyira sikeressé az F-16-ost.

Az amerikaiak ellenben

nem minden fejlesztést adnak át mindenkinek, így a különböző országok légierejében szolgáló F-16-ok között is óriásiak a különbségek.

A legutolsó szériában már olyan csúcstechnológiák is megjelentek, amelyeket a Lockheed Martin az egy generációval fejlettebb F-22 Raptor-hoz és F-35 Lightning II-höz fejlesztett ki. Ha ezekből bármi, valamilyen szerencsétlen véletlen folytán, az oroszok kezére jutna, az nagyon komoly problémákat okozhatna. Ezért nem valószínű, hogy az ukrán pilóták a legkorszerűbb verzióval harcolhatnak majd.

Amit biztosan tudhatunk az az, hogy nem a legrégebbi, de nem is a legújabb szériákból kaphat Ukrajna. Valószínűleg ahhoz hasonló gépek lesznek, mint amilyeneket a román légierő is használ. Keleti szomszédunk 2013-ban, az USA előzetes engedélye után vásárolt első körben 12 darab F-16AM/BM harci repülőt Portugáliától. A betűjelzés arra utal, hogy a gépek ugyan az első szériákból valók, de időközben átestek egy alapos korszerűsítésen. A vásárlást követően a románok még további, részleges modernizációt is végrehajtottak, így az ő gépeik az M.6.X. szinten állnak. Ez a technikai színvonal bőven elegendő az orosz légierő Szu-35 és MiG-29 vadászgépei ellen.

A másik fontos szempont a leendő ukrán F-16-osok harcértéke szempontjából az, hogy milyen fegyverzetet kaphatnak hozzájuk?

Szinte biztos, hogy nem a legújabb változatú AMRAAM és Sidewinder rakétákra

kell gondolnunk, hanem ezek régebbi, de azért még elég potens szériáival fogják ellátni az ukrán repülőket. De még így is, a nagyobb hatótávolságú radarok, a távolabbról indítható és pontosabb rakéták, a fejlettebb elektronika olyan minőségi fölényt jelenthet, amely valamiképpen ellensúlyozhatja az orosz légierő jelenlegi, nyomasztó számbeli fölényét. Az sem elhanyagolható, hogy az F-16-okhoz lesz majd bőven pótalkatrész és fegyverzet-utánpótlás is.

(A nyitóképen a román légierő egyik F-16AM vadászgépe.)