Nyitókép: Fotó: Twitter/David

Szakítópróba Berlinben: a pénzügyminiszter a védelmi miniszter ellen

Infostart
2023. május 12. 07:41
Boris Pistorius ötven Puma harcjárművet rendelne a német hadseregnek, de a védelmi miniszter javaslatát megvétózta a Christian Lindner pénzügyminiszter.

Foggal körömmel harcol Boris Pistorius a hadsereg korszerűsítéséért. A védelmi miniszter céljai között van a harci járművek, illetve páncélosok készletének növelése, különös tekintettel az Ukrajnának adott nehézfegyverzet pótlására. Németország legnépszerűbb politikusa most azzal a sürgősségi tervvel állt elő, hogy a Puma gyalogsági harcjárműből ötven új modellt rendeljenek. Christian Lindner pénzügyiniszter azonban a tervezett beszerzést túl kockázatosnak tartja.

Immár szinte hagyományosan nincs szerencséje a Pumákkal a német hadseregnek. Egy tavaly decemberi hadgyakorlaton egyszerre tizennyolc Puma gyalogsági harcjármű hibásodott meg. Februárban pedig egy manőver során két Puma ütközött, ráadásul tizenkét Bundeswehr-katona meg is sebesült, egyikük közülük súlyosan.

A történtek nyomán

átmeneti időre felfüggesztették a NATO Pumákkal történő ellátását,

és a Bundeswehr kényszerűségből átmenetileg visszaállt azok elődjére, a Marder harci járművekre.

A 10. páncélos hadosztály főparancsnoka, Ruprecht von Butler vezérőrnagy a történtek nyomán úgy vélekedett, hogy a Pumák bevethetősége egyelőre nullával egyenlő.

A korábban történtek ellenére állt elő a védelmi miniszter a Pumák új modelljének beszerzési tervével. Az 50 új modell – amelyet a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) és a Rheinmetall közös vállalata, a Projekt System Management GmbH gyárt – 1,5 milliárd eurót kóstálna, mindehhez azonban a költségvetésért felelős pénzügyminiszter jóváhagyására van szükség.

A Der Spiegel ugyanakkor egy birtokába jutott bizalmas pénzügyminisztériumi jelentésre hivatkozva arról számolt be, hogy Christian Lindner a korábbi keserű tapasztalatok alapján túl kockázatosnak tartja, és ellenzi a tervet. Az ügylethez a pénzügyminisztérium, illetve személy szerint a miniszter jóváhagyására van szükség, a minisztériumban viszont az az általános vélemény, hogy a tervezett beszerzésnek – főképp a múlt keserű tanulságai miatt – jelentős buktatói vannak. A minisztérium államtitkára szerint

az új modellek megrendelése különösen azért kockázatos, mert a Bundeswehr még nem tudta tesztelni a Puma megbízhatóságát, illetve üzemkészségét.

Florian Toncar ebből kiindulva úgy vélte, hogy meg kell várni, míg a Bundeswehr megfelelő alakulatai alaposan tesztelhetik az új modelleket.

Boris Pistorius védelmi miniszter ezzel szemben azonnali megrendelést sürget. Ehhez viszont a parlament, a Bundestag jóváhagyására van szükség, ez pedig a pénzügyminiszter áldása nélkül elképzelhetetlen.

Előbb tesztelni és csak utána megrendelni – fogalmazott az államtitkár, míg szakértők úgy vélekedtek, hogy a védelmi minisztérium által szorgalmazott sürgősségi megrendelés egyben Boris Pistorius számára is sajátos teszt lehet.

Értesülések szerint a Bundestag költségvetési bizottsága már a hét folyamán tárgyal minderről.