Nyitókép: Oleg Elkov/Getty Images

Nagyon furcsa katonai parádét tartottak Moszkvában – videó

Infostart
2023. május 9. 12:57
Május 9-ét a náci Németország felett aratott győzelem napját rendszerint hatalmas méretű katonai felvonulással ünnepelték az oroszok.

Az idei parádé azonban meglehetősen szerényre sikerült. A képek tanúsága szerint mindössze egyetlen tank vett részt a felvonuláson. Az is egy második világháborús T-34/85 típusú muzeális páncélos volt.

A veterán harckocsit néhány páncélautó és páncélozott teherautó követte, majd a rakéta csapatok pár eszköze vonult fel. A menetet három, újabb fejlesztésű "Bumeráng" típusú kerekes harcjármű zárta, amelyek a hadsereg, a légierő és a haditengerészet zászlait hordozták.

Moszkvai győzelem napi parádé. Forrás: Twitter/(((Tendar)))

A meglehetősen szerény haditechnikai felvonulás előtt néhány orosz katonai alakulat és főiskola, valamint a nemzeti gárda egységei díszelegtek az orosz állami és katonai vezetők előtt. A díszszemlét megelőzően Vlagyimir Putyin meglehetősen harcias beszédet mondott.

Azzal vádolta a Nyugatot, hogy „igazi háborút” indított Oroszország ellen. Azt állította, hogy az ukrajnai háborút is a Nyugat kezdte, de mint mondta Oroszország sikerrel verte vissza a nemzetközi terrorizmus támadását. Arról beszélt, hogy meg fogják védeni az ukrajnai Donbászban élőket és kijelentette, hogy Oroszországnak nincsenek ellenségei sem Nyugaton, sem Keleten. Visszataszítónak és bűnösnek nevezte felsőbbrendűséget hirdető nyugati ideológiát. Putyin szerint Ukrajnában a nyugati urak vezetésével egy bűnözői csoport államcsínyt hajtott végre és most túszként tartja fogva az ország népét.

Az amerikai CNN televízió úgy véli, hogy az elnök kardcsörtető beszéde szöges ellentétben azzal, ahogy az orosz hadsereg eddig az ukrajnai hadjáratban szerepelt.

A moszkvai katonai parádé és az orosz elnök beszéde itt nézhető meg teljes terjedelmében: