Nyitókép: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Csillagot kapott Carrie Fisher, családja ezen is jól összeveszett

Infostart
2023. május 4. 14:19
A Walk of Fame-en kapott posztumusz csillagot a színésznő, az esemény május negyedikére időzítették, de még így is el lehetett rontani a dolgot.

Az egykori Leia (Organa) hercegnő lánya a vádak szerint nem hívta meg az eseményre Fisher testvéreit, akik ez ellen emelték fel szavukat. Billie Lourd azzal vágott vissza nekik, hogy közölte: pénzt akartak csinálni Carrie Fisher halálából - írja a BBC.

A színésznő 2016-ban hunyt el 60 éves korában, egy nappal saját édesanyja halála előtt. Mark Hamill, a Csillagok háborúja filmek másik szereplője 2018 óta igyekezett elérni más színészekkel együtt, hogy Fisher halála után csillagot kaphasson. 2023 áprilisában derült ki, hogy a kezdeményezés sikeres volt: Hamill ekkor úgy fogalmazott, a csillag adományozásának rég itt volt az ideje és megérdemli azt Carrie Fischer.

Nagyszerű apropót adott a csillag leleplezésének május 4.-e, a nemzetközi Star Wars-nap: a filmekben többször elhangzó mondat, "az erő legyen veled", angolul "may be force be with you", nagyon hasonlít a "May the fourth be with you", azaz a "május negyedike legyen veled" mondathoz.

Ezt kihasználva a rajongók évről évre a film iránti rajongásukról adnak tanúbizonyságot ezen a napon.

A Csillagok háborúja (Star Wars) filmsorozatból ismert birodalmi rohamosztagos karakternek öltözött rajongó várakozik a Wesselényi utcai villamosmegállóban 2023. május 4-én, a nemzetközi Csillagok háborúja-napon. MTI/Balogh Zoltán

A színésznő bátyja, Todd Fisher azonban jelezte, nem hívták meg az eseményre, úgy fogalmazott szívszorító és sokkoló, hogy szándékosan nem hívták meg.

Joely Fisher, Carrie Fisher féltetvére a negyedik testvér, Tricia Leigh Foisher és saját maga nevében kelt ki amiatt, hogy az állítása szerint imádott testvérének csillagának leleplezésén nem vehet részt.

"Unokahúgunk bizarr, félreérthető okból úgy döntött, hogy nem von be minket húgunk karrierjének eme pillanatába. Ez olyasvalami, aminél Carrie mindenképpen szerette volna, ha a testvérei is jelen vannak. Az a tény, hogy egyetlen bátyját és két nővérét szándékosan és szándékosan kizárták, mélyen megdöbbentő - fogalmazott. Állítása szerint nem a rivaldafényben akartak fürdeni, hanem ünnepelni akarták testvérük örökségét.

Billie Lourd a The Hollywood Reporter hasábjain válaszolt, ahol kifejtette, hogy ő volt az, aki nem hívta meg rokonait, és azok tudják is, hogy miért.

"Néhány nappal anyám halála után a bátyja és a nővére úgy döntöttek, hogy nyilvánosan dolgozzák fel gyászukat, és anyám halálából tőkét kovácsolnak: több interjút adnak, és sok pénzük származik azokból a könyvekből, amelyekben anyám és nagyanyám, Debbie Reynolds halála a téma. Velem erről sosem konzultáltak, nem vették figyelembe, hogy ez miképpen hat majd a viszonyunkra. Anyám és családja kapcsolatáról az igazságot csak kevesen tudják, de én igen" - fogalmazott. "Bár elismerem, hogy minden joguk megvan ahhoz, hogy azt tegyenek, amit akarnak, a cselekedeteik nagyon bántóak voltak számomra életem legnehezebb időszakában. Én úgy döntöttem, és most is úgy döntök, hogy másképp kezelem a veszteséget" - írta.