Nyitókép: Olaf Scholz német kancellár beszédet mond a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) által rendezett felvonuláson Düsseldorfban 2022. május 1-jén. MTI/EPA/Sascha Steinbach

Újabb fordulat a német atomerőművek végleges bezárása ügyében

Infostart
2023. április 5. 21:17
Olaf Scholz az év elején hatalmi szóval igyekezett lezárni a német kormánykaoílciót erősen megosztó vitát. A szociáldemokrata kancellár kimondta, hogy áprllis 15-én Németországban végleg búcsút mondanak az atomenergiának, de a legkisebb koalíciós partner most ez ellen is fellázadt.

Németországban a 2011-es fukusimai nukleáris katasztrófa után határozta el az akkori, Angela Merkel vezette kormány, hogy szakít a nukleáris energia használatával, vagyis fokozatosan, bő tíz év alatt – 2022 végéig – leállítja mind a 17 atomerőművet, és az így kieső termelést hosszabb távon a megújuló forrásokra épülő energiatermelés kiterjesztésével pótolja.

Az ukrajnai orosz háború nyomán kialakult, az orosz forrásfüggőség miatt Németországot különösen sújtó energiaválság azonban némileg felülírta a történelmet. Mindenekelőtt az ellenzék vezető erejének számító konzervatív pártszövetség, a CDU/CSU mellett tekintélyes szakértők is sürgették a még működésben lévő három német atomerőmű – a Baden-Württenberg tartományi Neckarwestheim 2, a bajorországi Isar 2 és az Alsó-Szászországban működő Emsland – 2022 végére tervezett végleges leállításának elhalasztását.

A követelők táborához csatlakozott a kormánykoalíciós szabad demokrata FDP is, olyannyira, hogy a kis liberális párt is a hosszabb távra szóló halasztás mellett foglalt állást. Az ukrajnai orosz háború nyomán azonban a koalíción belül olyan, még a Zöldek Pártja által is elfogadott kompromisszum született, hogy a három erőmű működését április közepéig meghosszabbítják.

Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár ugyanakkor kimondta, hogy április 15-től, azaz jövő szombattól vége az "atomkorszaknak" az országban.

Az FDP azonban most ismét azt jelezte, hogy nem hajlandó belenyugodni a kancellári döntésbe sem.

A t-online német hírportálnak nyilatkozva Bijan Djir-Sarai, az FDP főtitkára hangsúlyozta, hogy pártja szerint szükség van az atomerőművek további működésére. A három erőmű végleges bezárása a liberális politikus szerint megengedhetetlen stratégiai hiba a továbbra is feszült energiapolitikai helyzetben.

"Németország a tervezett bezárással sajnálatos módon elmulasztja annak esélyét, hogy nagyobb ráfordítás nélkül biztosítsa a hatékonyabb klímavédelmet, és elősegítse az alacsonyabb energiaárakat" – fogalmazott az FDP magas rangú vezetője. Pártja kitart az erőművek működésének hosszabb távra szóló meghosszabbítása mellett – hangsúlyozta a főtitkár.

A kancellár egyelőre nem nyilatkozott az újabb követeléssel kapcsolatban.

Steffi Lehmke zöldpárti környezetvédelmi miniszter néhány nappal korábban kizárta annak lehetőégét, hogy tovább hosszabbítsák az atomerőművek működését. A miniszter szerint erről akkor sem lehet szó, ha akár az ellenék, akár a koalíciós partner FDP továbbra is ezt követeli.