Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter: újabb külföldi küldetése lesz a magyar Gripeneknek

Infostart
2023. március 31. 13:47
A NATO előkészítő üléséről jelentkezett a külgazdasági és külügyminiszter Lengyelországból.

Jövő héten NATO külügyminiszteri tanácsülés lesz Brüsszelben, most erre készülnek Łódźban a kelet- és közép-európai országok tárcavezetői. Utána következik majd a vilniusi NATO-csúcs július 11-12-én - vázolta a következő feladatokat Szijjártó Péter.

Az ukrajnai helyzetről elmondta: ha a nyugat és a kelet között konfliktus volt, a történelmi tanulságok szerint Közép-Európa mindig rajtaveszt. És most minden nappal egyre súlyosabb a háború eszkalációjának kockázata, minden nappal egyre súlyosabbá válik a harc.

"Soha korábban nem volt olyan nyílt hivatkozás nukleáris képességekre, mint jelenleg. Soha ilyen nagy veszélye nem volt annak, hogy a regionális háború világháborúvá szélesedik. Ezért is fontos, hogy a béke hangján minél hangosabban beszéljünk" - fejtette ki a tárcavezető, megjegyezve, hogy Európában nagyon hangos a háború hangja, de a világban jobban hallatszik a békéé, amit Magyarország is képvisel.

Úgy fogalmazott az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatban, hogy "a 25. órában vagyunk; ha záros határidőn belül nem tudunk olyan helyzetet teremteni, hogy tűzszünet legyen és béketárgyalások induljanak, akkor azok a biztonsági kockázatok, amelyek jelenleg is fennállnak Közép-Európában, még súlyosabbá válnak.

A NATO-ban betöltött magyar feladatokkal kapcsolatban elmondta, hogy

  • Magyarország eddig háromszor vett részt a balti államok légterének védelmében, és döntés született arról, hogy erre ismét sor kerül majd 2025-ben.
  • a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság pénteken elérte azt a működési szintjét, amelynek nyomán a NATO-erők főparancsnoka hamarosan Magyarországra látogat, hogy elindítsa e parancsnokság működését.
  • Magyarország készen áll arra, hogy a világ számos pontján biztosítsa a béke fenntartását. Különösen erős a szerepvállalásunk a Nyugat-Balkánon: a koszovói misszióban betöltött parancsnoki pozíciónk egyértelmű elismerésre tett szert a NATO-ban. Készen állunk arra, hogy jövőre átvegyük a bosznia-hercegovinai békemisszió vezetését, ahol most is közel 200 magyar honvéd szolgál.