Nyitókép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Donald Trump hívei tüntetésekre készülnek

Infostart
2023. március 23. 22:10
A New York-i ügyészség elutasította, hogy a republikánus képviselők betekintsenek a volt elnök ellen folyó vizsgálat dokumentumaiba.

Alvin Bragg ügyész példátlan adatigénylésnek nevezte a törvényhozás jogi bizottságának kérését, amely véleménye szerint nélkülözi a jogalapot és törvénytelen beavatkozás New York szuverenitásába.

A közvádló 5 oldalas levélben reagált az alsóházi republikánusok által küldött kérelemre. Jim Jordan, a Képviselőház jogi bizottságának elnöke hétfőn fordult a demokrata ügyészhez az eset példátlanságára hivatkozva, majd szerdán két korábbi New York-i ügyésznek is levelet küldött, amelyben a New York-i ügyészség és az amerikai igazságügyi minisztérium között Donald Trump ügyéről folytatott kommunikációról kért információt .

Trump a múlt héten közösségi oldalán azt írta, hogy az ellene hallgatási pénzek kifizetése miatt indított vizsgálat eredményeként

az esküdtszék a vádemelés mellett dönt,

aminek nyomán az ügyész várhatóan már kedden elrendeli letartóztatását.

Bragg szerint Trump "hamis várakozásokat" keltett a küszöbön álló letartóztatásáról szóló bejelentésével. Ügyészségi források csütörtökön arról számoltak be, hogy a vádesküdtszék aznap más ügyet tárgyal, pénteken nem ülésezik, így Donald Trumpról legkorábban már csak jövő héten születhet döntés.

A volt elnök elleni esetleges vádemelés hírére New Yorkban és Washingtonban megnövelték hatóságok utcai jelenlétét tüntetésektől tartva, valamint több helyen kordonokat állítottak fel, többi között a New York-i ügyészi hivatal körül, a Trump-torony közelében, Washingtonban pedig a Capitolium épületének környékén.

Donald Trump ellen a New York-i ügyész hallgatási pénzek kifizetésének gyanújával 2019 óta folytat vizsgálatot,

amely szerint a volt elnök 2016-ban, nem sokkal az elnökválasztás előtt nagy összegeket jutatott el ügyvédjén keresztül Stormy Daniels felnőttfilmes színésznőnek, hogy ne beszéljen a vele 10 évvel korábban folytatott intim viszonyról.

Trump tagadja, hogy viszonya lett volna a nővel. Az eljárás során a vádesküdtszék meghallgatta Michael Cohent, Trump korábbi ügyvédjét is, aki az ügyész állítása szerint a pénzeket eljuttatta a nőhöz.

Az Egyesült Államok történetében példa nélküli eset lenne, ha Donald Trumpot letartóztatnák, ami volt elnökkel még nem fordult elő.