Nyitókép: MTI/EPA/Jannisz Koleszidisz

„Felbérelt martalócok” verték össze az ex-pénzügyminisztert Athénban

Infostart
2023. március 11. 11:55
Csuklyás ismeretlenek megtámadták péntek éjjel Jannisz Varufakiszt,, a volt politikusnak eltört az orra és kórházba került.

A baloldali közgazdászt, egykori kormánytagot egy étteremben szúrta ki egy nagyjából húszfős csoport, és heccelni kezdték. Amikor Varufakisz kiment hozzájuk az utcára, összeverték, miután a földre került, megrugdosták és ököllel betörték az orrát.

A 61 éves politikus nem sokkal a támadás után a Twitteren köszönte meg az embereknek az iránta tanúsított együttérzést, s egyúttal közölte, hogy nem szélsőbaloldaliak támadtak rá.

„Nem anarchisták, baloldaliak, kommunisták vagy valamilyen mozgalom tagjai voltak” – írta a politikus. „Felbérelt martalócoknak tűntek, és azzal a béna hazugsággal jöttek, hogy kiárusítottam az országot a trojkának” – tete hozzá. Pártja, a Mera25 fasisztának nevezte a támadókat.

Varufakisz a görög adósságválság csúcspontján volt az ország pénzügyminisztere, a baloldali Alekszisz Ciprasz kormányában, amikor az ország pénzügyi stabilizálási programját az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap trojkája felügyelte. Jelenleg parlamenti képviselő.