Nyitókép: MTI/Lehoczky Péter

Kósa Lajos: ha veszítenek is, az ukránok nem párolognak el

Infostart
2023. március 8. 08:39
A Fidesz alelnöke szerint az ukránok már máskor is túléltek nehéz helyzeteket, például a holodomort, ahol sokkal többen haltak meg, mint most a háborúban.

Kósa Lajos szerint, ha Oroszország elveszíti a háborút, akkor – az orosz nukleáris doktrína miatt – atomháború lesz, akkor pedig nem nyer senki, sőt, mindenki veszít.

Ha Ukrajna veszít, akkor „teljesen nyilvánvaló, hogy Ukrajnából marad valami. Tehát az egy óriási ország, az oroszoknak meghaladja az integráció a képességét. Itt is lesz valami modus vivendi (ellentétes érdekeltségű társadalmi csoportok kompromisszumos együttélése). Az ukránok nem párolognak el, nem mennek el az utolsó szálig – fogalmazott a Hír Tv műsorában.

A honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke hozzátette: „Az ukránok hallatlan nehéz helyzeteket éltek már túl, lásd, holodomor. Akkor egyébként sokkal többen haltak meg (...) az éhínség okán az ukránok közül, mint itt a háborúban az emberveszteség. És túlélték. Magyarul, Ukrajna is lesz, ukránok is lesznek. Jobb lenne már most azzal szembesülni, hogy oroszok is lesznek, ukránok is lesznek, próbáljunk meg valamit összehozni, hogy egyáltalán minél kevesebb kár legyen” – idézi szavait a Telex.

A lap megjegyzi, hogy Kósa Lajos arra is hozott egy példát, hogy miért tartja gondnak, hogy Magyarország amerikaira cserélje az orosz energiafüggőséget: „Ha úgy szokom le a dohányzásról, hogy közben alkoholista leszek, akkor nem sokat segítettem a dolgon”. Az uniós országok földgázszükségletét korábban nagyban az orosz gáz fedezte, de az ukrajnai inváziójuk után ez jóval lecsökkent, aminek nem Amerika, hanem főképp inkább Norvégia lett a nyertese – teszik hozzá.