Nyitókép: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Történelmi mélyponton az orosz munkanélküliség

Infostart / MTI
2023. március 2. 09:09
Ráadásul lassult a kiskereskedelmi forgalom visszaesése.

Oroszországban lassult a kiskereskedelmi forgalom visszaesése januárban, míg a munkanélküliség történelmi mélypontra csökkent.

Az orosz statisztikai hivatal azt közölte, hogy januárban a kiskereskedelmi forgalom 6,6 százalékkal csökkent tavaly januárhoz képest, miután decemberben az éves szintű visszaesés ennél is nagyobb, 10,5 százalék volt. Elemzői várakozások átlagában a ténylegesnél nagyobb, 8,6 százalékos januári kiskereskedelmi forgalomcsökkenés szerepelt.

Decemberhez képest a kiskereskedelmi forgalom 20,2 százalékkal esett idén januárban.

Tavaly 6,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Oroszországban a 2021. évi 7,3 százalékos növekedést követően.

Ugyancsak a statisztikai hivatal közölte, hogy januárban 3,6 százalékra esett a munkanélküliség Oroszországban, ami 1991 óta a legalacsonyabb ráta. Szakértők emelkedő, 4 százalékos munkanélküliségre számítottak januárra a decemberi 3,7 százalékot követően.

Hivatalos adatok szerint januárban a munkanélküliek száma 2 millió 734 ezer volt, 41 ezerrel kevesebb a decemberinél.