Nyitókép: MTI/AP/Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata

Szergej Lavrov: a Nyugat nem tudta elszigetelni Oroszországot

Infostart
2023. február 27. 10:36
Az orosz külügyminiszter szerint országa a nemzetközi közösség legtöbb tagállamával megerősítette az együttműködést

"Most dől el, milyen lesz a jövő világrendje, amely meghatározza Oroszország helyét a demokratikus, igazságos és policentrikus rendszerben, amely most van kialakulóban, és amelynek nincs és nem is lehet alternatívája" - mondta Lavrov.

Majd azt is hozzátette: "Szeretném hangsúlyozni, nemcsak a kollektív Nyugat azon terveit sikerült meghiúsítanunk, amelyek Oroszország elszigetelésére, sőt feldarabolására irányulnak, hanem a nemzetközi közösség túlnyomó többségével való növekvő együttműködést is sikerült biztosítanunk.

Ezt most már világtöbbségnek nevezzük"

A külügyminiszter a világtöbbséghez egyebek között Kínát és Indiát, valamit a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB), az Eurázsiai Gazdasági Unió, a Független Államok Közössége, a Sanghaji Együttműködési Szervezet és a BRICS csoport tagjait sorolta.

Elmondta, hogy az utóbbi két szervezetbe több mint húsz ország kérte felvételét.

Közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hamarosan nyilvánosság elé terjeszti Oroszország új, a megváltozott nemzetközi realitásokkal számoló külpolitikai koncepcióját.